3. Egy város titkai

A Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika Csuklyás Szelleme

A szóbeszéd szerint, napéjegyenlőség alkonyán a máriabesnyői Nagyboldogasszony bazilika kertjében egyedül sétálva lépések hangjára lehetsz figyelmes magad mögött. A lombokon és üvegablakokon átszűrődő holdfény rejtélyes, csuklyás alak árnyékát veti a fákra és a szent szobrokra, és halk suttogás egyre erősödő hangja repeszti meg a fagyossá váló levegőt, amiben már nem csak a te lehelleted látszik… A legenda azt mondja, hogy a szellemalak egy több mint hatszáz éves szerzetes szelleme lehet, aki a mostani templom helyén élő premontrei szerezetesek közé tartozhatott.

Történelmi feljegyzések szerint a tizenharmadik században a mostani bazilika helyén egy, a Premontrei Rendhez tartozó szerzetesek által épített templom állt. A templom a török uralom alatt elpusztult, a vidék lakatlanná vált, és az erdő visszakövetelte ami az övé. Háromszáz évvel később gróf Grassalkovich Antal a régi romok helyén újraépíttette a templomot a Szent Szűz tiszteletére. Az építkezés kezdetén, 1759-ben egy az építkezésen dolgozó gödöllői születésű kőműves-segéd, Fidler János álmot látott, ahol egy szép hajadon jelent meg előtte, és a következőt mondta neki: „Ha a templom romjai közt, ahol hajdan a főoltár állott, ásni fogsz, szép tárgyat találsz.” Ezt követő nap pedig egy rövid ásást követően meg is találta a Boldogságos Szűz Mária szobrát, ott ahol álmában látta.

Azok elbeszéléseinek nyomán, akik találkoztak a szerzetes szellemével, a jelenés igyekezett elzavarni őket az oltártól, mitöbb a bazilika területéről. Egyesek ennek következtében azt is állítják, Fidler János álmához is köze lehet a szerzetesnek, és az álomban talán nem is a Mária szoborról volt szó, hanem egészen más kincsekről, amik még mindig ott rejtőzhetnek a bazilika alatt. Fidler Úr csupán nem ásott elég mélyre…

Poharus Péter, aki I. Nagy Lajos hűséges udvari lovagja volt, szolgálataiért a királytól értékes adományokat kapott. Ezek között szerepeltek az 1349-ben oklevélben neki adományozott birtokrészek Gödöllő (akkori Gudulleu) és Szada (akkori Zada) településeken.

Péter, aki nemesi ranggal bírt és udvari vitéz volt, napjának nagy részét a lovagi, vitézi feladatok tették ki, egyúttal az ő neveltetésébe kerültek a hat-hétéves fiúgyermekek is. Gödöllő és Szada határában létezett egy óriási földterület, melyet Gödöllő környékének messze földön híres, legjobb minőségű legelőjeként tartottak számon abban az időben, ahol a királyi lovakat tartották.

A királyi udvar kegyeltje és legkiválóbb vitéze, Péter javaslatára az uralkodó hozzájárult egy harci aréna megépítéséhez. Péter, hogy az uralkodó kedvében járjon, az arénában létrehozott vízfelszín neveként az ’Úr-réti tavat’ adta.

Az aréna nyitott volt, s alkalmas volt mind szárazföldi, mind vízi csaták megrendezésére. A vízi csatákhoz az arénát a közeli bővizű forrásból töltötték fel. A lovagok izgalmas csatákat vívtak, rendszeresen sárkányhajókkal gyakorlatoztak.

Ez idő tájt a király bányászokat küldött az ország minden részére, akik arany nyomára bukkantak a közelben. A király utasítására bányát nyitottak, ahol elkezdődött a telérek kinyerése. Az innen származó aranyból verték azt a királyi aranyforintot, aminek köszönhetően Magyarország gazdasága fellendült. Néhány évvel később a bányában egy rejtélyes baleset történt, aminek során a forrást addig tápláló föld alatti tó fala átszakadt, s a víz a tárnákba zúdult. Ez a forrás örökre elapadt, de a víz egy alacsonyabban fekvő részen újra előbukkant, ami a mai Rákos patak forrása lett.

Erzsébetnek és Ferenc Józsefnek a koronázást követően, 1868-ban Magyarországon született meg legfiatalabb gyermeke, Mária Valéria. Erzsébet királyné a magyarok iránt érzett szeretete miatt ragaszkodott ahhoz, hogy magyar földön adjon életet újdonsült gyermekének. 1868-ban már az új főhercegnővel érkezett meg Gödöllőre, s a királyi pár itt keresett neki dajkát Gödöllőn vagy környékén. A gyermeket édesanyja magyar nyelven kívánta tanítani, gondoskodott róla, hogy magyar legyen az anyanyelve.

A gyermek dajkájának Orbán Rózsi szadai lakost választották. A kis Valériát kiskorától fogva napi rendszerességgel vitték Gödöllőről Szadára, mert Sisi kifejezetten szerette a kettő település között elterülő erdő csodálatos látványát. Erre a célra építették meg a két város között titokban közlekedő, császári kisnyomtávú vonatot, melyet Valéria a mozdony szót helyettesítendő, első szavaként kiejtett ’Muki’-ként neveztek el.

Történt egyszer, hogy felnőtt kísérete nélkül utazott az ötéves Valéria a dajkához anyukája két kedvenc kutyájával. Hatalmas vihar kerekedett, s a két kutya az erdőben szökellő szarvast meglátva leugrott a vonatról, s a szarvas nyomába eredt. A szarvast a két kutya utolérte, s az az életéért küzdve védekezni kezdett, melynek áldozata a két kutya lett. Valéria, mérhetetlen szomorúságot érzett, s többé nem utazott a Mukival, melyet röviddel ezután meg is szüntettek. Ferenczy Idától származó információ szerint azonban a megszüntetésnek nem ez volt az egyedüli és kizárólagos indoka. A kisvonatot gőzzel hajtották, mely óriási füstfelhőt eregetett, mely Sisi orvosai szerint a királynénál akkorra már diagnosztizált tüdőbetegséget, s állapotát jelentősen rontotta, így a kis Mukitól Erzsébetet eltiltották.  

A Gödöllő határában fekvő Babatpuszta területe a tatárjárást követően teljesen elnéptelenedett, a 18. század első feléig, a Grassalkovich uradalmi központ kiépüléséig legelőnek használták a területet. A korai, szórványos feljegyzések pásztorok beszámolóiból és későbbi lejegyzésekből ismertek csupán.

Ezek a források már az 1730–1740-es évekből említenek magyarázat nélküli állateltűnéseket, amelyek kivétel nélkül mindig éjszaka történtek minden nyom nélkül.

Több feljegyzés utal egy „alacsony, sötét alakra”, akit a legelők szélén, illetve az erdő felől láttak. A leírások nem egységesek, de visszatérő elem a kistermetű, emberhez hasonló testalkat, valamint az, hogy az alak nem mutatott tipikus állati viselkedést.

1750 körül I. Grassalkovich Antal barokk stílusú istállókastélyt építtetett ide. Az U alakú épület középső szárnyát lakásnak, az oldalsó szárnyakat juhistállónak rendezték be.

Az építkezést követő évtizedekből kevesebb beszámoló maradt fenn, de a jelenség nem szűnt meg teljesen. Az 18. század második felében ismét megjelennek olyan feljegyzések, amelyek szerint a juhállomány csökkenése nem volt egyértelműen magyarázható.

A 19. században, amikor a terület a Grassalkovich család uradalmának részeként működött, az állateltűnések újra gyakoribbá váltak. Az 1870-es évekből származó beszámolók már részletesebbek:

• az eltűnések mindig éjszaka történtek
• nem maradtak hátra tetemek vagy vérnyomok
• a kerítések és karámok többnyire sértetlenek maradtak

Egy uradalmi vadászt bíztak meg a kivizsgálással. Jelentése nem maradt fenn teljes terjedelmében, de egy rövid kivonat szerint az élőlény nem felelt meg egy ismert vadfajnak sem. Elfogniuk vagy leteríteniük fürge mozgása miatt sosem sikerült, mivel az embereket messziről kerülte, valamint a neki állított csapdákat is rendre elkerülte. Az uradalomban dolgozók közül többen is hittek abban, hogy valamiféle pokolbéli szörnnyel van dolguk, amit csak Isten szolgája által megszentelt fegyverrel lehet leteríteni. Egyesek egyenesen megtagadták az éjszakai őrszolgálatot, annyira tartottak a lénytől, amit „Babati-fenevad”-ként emlegettek.

A 20. század második felében Babatpuszta területén ismét szervezett állattartás zajlott, többek között a Babatvölgyhöz köthető lovarda környezetében. A helyi beszámolók szerint juhokat is tartottak a legelőkön.

Ebben az időszakban is előfordultak szórványos, magyarázat nélküli eltűnések, amelyek jellemzői megegyeztek a korábbi leírásokkal. A legújabb esetekhez néhány fénykép is kapcsolódik. A felvételek egy kistermetű, szőrrel borított, két lábon álló alakot ábrázolnak az egykori Bapatpusztai templomrom közelében. Az arcrészletek nem kivehetők, mivel a lényt háttal állva sikerült lencsevégre kapni. A későbbi vizsgálatok során egyesek csak egy nagy testű kutyafajnak vélték a lefotózott lényt, de ezt igazolni sosem sikerült.

Az egyetlen fennmaradt képen az állítólagos „Babati-fenevad” látható a kép közepén, nekünk háttal. A kép a Babatpusztai templomrom mellett készült.