A gödöllői kastély alatt húzódó alagutakat már a Grassalkovichok idején is különös tisztelet övezte, mert senki sem tudta biztosan, meddig érnek. Egyesek szerint egészen a máriabesnyői kriptákig vezettek, mások úgy tartották, hogy még mélyebbre nyúlnak, nemcsak a földben, hanem az időben is.
Amikor Horthy Miklós a kastélyba költözött, a rezidencia személyzete között hamar elterjedt, hogy a kormányzó éjszakánként titokban az alagutakban bóklászik, látszólag magán kívül. Többen állították, hogy Horthyn kívül is látni vélnek alakokat: egy nehéz, arannyal hímzett barokk ruhát viselő férfit, egy karcsú, lila ruhás nőt, és egy vörös köpenyes katonát.
A személyzet nem tudhatta – mert ez a tudás csak a kiváltságosak privilégiuma volt –, hogy a föld alatti járatok nem pusztán tárolók, bunkerek, vagy menekülőutak rejtelmes kuszasága, hanem maga a kastély emlékezete. Aki beléphetett a tárnákba, az nemcsak a sötétséggel találkozott és a jelen gondjaival nézett szembe, de akár a múlt tanácsait is meghallgathatta.
Néha, amikor a park elcsendesedik, egy senki által nem ismert helyen, rejtett lejárat vonzó körvonalai rajzolódnak ki a sötétségben. Aki ott belép, és eltűnik az alagutakban, az többé nem ugyanazt az időt éli, mint mikor útnak indult.
