Múltidézés Rácz Barnabás gödöllői hangszerrestaurátorral
Képzeld el, hogy van egy időgépünk. Nem akárhová visz, hanem Gödöllő elfeledett, meghatározó pillanataiba, olyan időkbe, amelyekről keveset beszélünk, vagy amiről akkor még nem tudtuk, hogy fontosak. Mi történhetne, ha visszatérhetnénk ezekbe a pillanatokba? Mit találnánk ott és mit változtatnánk meg, ha lenne rá lehetőségünk? Ezekről kérdeztük Rácz Barnabást.
Ha beszállnál az időgépbe, hová mennél először?
Szerencsés vagyok, mert apám és a Remsey család jóbarátok voltak és akkoriban rengeteg mozgókép készült Gödöllőről, amin én is rajta vagyok, utcákról, terekről és a központról. Úgyhogy még ennél is régebbre, az 1910–20-as évekbe repülnék vissza, amikor sikk volt Gödöllőre kijönni. Elsétálnék a kastéllyal szemben sorakozó villák előtt, meghívatnám magam a Bródy-villába, vagy a Valkói út környékére, ahol a nagypolgári nyaralók álltak.
Ha visszarepülve ezzel az időgéppel Gödöllő egy pillanatába megváltoztathatnál valamit, akkor ez mi lenne?
Megállítanám a tízemeletes házak építését még az alapásás előtt. Visszahoznám azt a kisvárosi, parkos, idilli képet, ami egykor itt volt: községháza, patika, templom, üzletsorok.
Hová vinnél el egy fiatalt, mit mutatnál meg neki a régi Gödöllőből?
Egy péntek estét 1976 körül. A nyolcadikosok klubját, ahol már nyolckor vége volt a bulinak, de nekünk ez volt a világ közepe. A Spar helyén állt a régi Művelődési Ház, a nagy teremben a színpadon Barabás Andris és Gadanecz Gyuri diszkózott, a büfé rekeszekből kialakított asztalokon volt kirakva. Volt kóla, Traubi, zsíroskenyér, tánc és olajkályha. Semmi több – és mégis minden. Olyannyira semmi több, hogy még angolvécé sem volt, az udvarra jártak a csajok egy fa budiba, mi fiúk pedig egy összetákolt karámba az épület mögé. Később átköltözött a művelődési ház, és egyre több esemény lett Gödöllőn, koncertek, fellépések, az egyetemi színházteremben előadások, jazz estek.
Milyen közéleti személyiséget ültetnél még be az időgépbe?
Elvinném a polgit egy régi művelődési házas estére. Meginnánk egy Traubit, megnéznénk Hobo előadását.
Úgy tűnik bárhová is megyünk vissza a történelemben, Gödöllőn nagy kulturális élet zajlott…
Igen, bár engem tizenéves koromban leginkább az a kultúra érdekelt, amit anyámék erőszakkal belém akartak verni…
Mert hát min járt a fejem? Akkoriban zenész akartam lenni, zenekart akartam alapítani. Anyámmal elmentünk néha az egyetemi színház terembe, voltak irodalmi estek, mondjuk Bárdy Györggyel. Aztán a nyolcvanas évek közepétől már nagyon jó jazz koncertek voltak Gödöllőn, Saturnus együttes az egyetemen, Szakcsival. Kilencvenes években rengetegszer jött a Dés a Trio Stendhal-al, meg akkor már a művházban is elég változatos zenei élet zajlott.
Játszol hangszeren?
45 éve készítek nagybőgőket, bőgőn tudok valamilyen szinten játszani, de mindig basszusgitározni akartam, ezt elég későn kezdtem el, 24 évesen. A művelődési házban volt egy jazz improvizációs tanfolyam, ott alakultunk meg, mint zenekar. Jazz, jazz-rockot játszottunk, sokszor felléptünk művházban, Ki Mit Tud-on és a környékbeli településeken. A mai napig játszom, van egy ilyen hetvenes-nyolcvanas évekbeli funk-disco fúziós bandánk. Fellépünk május 8-9. Gödöllőn a moziudvarban.
Volt valami különleges hangszer, amit restauráltál?
Szerencsére sok ilyen volt. Épp a múlt héten ment ki a műhelyből egy milánói színház padlásán talált, 1760 körült készült nagybőgő, ami színpadi kellék volt, mert nem is tudták, hogy mi van a kezükben. Ennek a restaurálását fejeztük be éppen most, négy hónap alatt.
Esetleg egy gödöllői hangszer?
A nyolcvanas években közepes minőségű, agyonhasznált hangszerek voltak gödöllői cigányzenészek körében. Lévén, hogy az én nagypapám prímás volt, ezért járt hozzánk egy-két cigányzenész, és mindig hoztak valamit. Érdekes dolog, hogy egy cigányzenésznél egy hangszer hatszor jobban használódik, mint egy koncertteremben, mert ugye temetés… mentek az utcán, esőben, hóban; pénz meg kevés javíttatani, így ezek a hangszerek olyan patinát kaptak, hogy egy 50-60-70 éves hangszer 150 évesnek nézett ki. Szóval egy-két közepes hangszer így Gödöllőről bekerült a műhelybe, de igazán értékes nem igazán.
Azonban egyszer nálunk derült ki a műhelyben az egyik hangszerről, hogy az egy Amati, amely Stradivari után a leghíresebb olasz hegedűkészítő család. Elég jó állapotban marad meg, de restaurálni kellett, és a restauráció közben a hangszerben egy eldugott helyen találtunk egy pergament, ami egyértelműen bizonyította, hogy a hangszer egy eredeti Amati. Ma ez a hangszer már több százezer eurót ér.
Hangszert is készítesz?
A legbüszkébb arra vagyok, hogy a Magyar Állami Operaház kortárs hangszerkészítőtől még nem rendelt hangszert, és mégis, 8 évvel ezelőtt jött egy megrendelés négy nagybőgőre, amelyeket a mai napig használnak a zenekari árokban. Erre azért felkapta a szakma is a fejét.
Mit tudhatunk meg a műhelyed történetéről?
A műhelyem Gödöllőn van a Bethlen Gábor utcában. A nagyszüleim háza volt, azelőtt pékség és kocsma. 1949-ben vette meg nagypapám a házat. 94-től nyitottam ott a műhelyemet, közel 150 nagybőgő készült azóta ott, és közel 30 tanítványom volt.
Ha Gödöllő egy fájából készíthetnél hangszert, az melyik lenne?
Évekkel ezelőtt volt egy hatalmas vihar az alsóparkban, azóta ott van kidőlve egy fa. Arra sétáltunk egy barátommal és a kidőlt fát nézegetve megláttuk benne azokat a mintázatokat, amiket úgy hívunk, hogy habos vagy fodros. Ez a fa valószínűleg egy kőris, gondolkoztam is, hogy kihez kellene fordulni, de sajnos ez elmaradt, azóta pedig elkorhadt…
Ez az időgép talán nem létezik. De a hangszerek, emlékek és a város emlékei mégis visszarepíthetnek bennünket – ha figyelünk rájuk.