Az első feladat a Retro Rádió – Gödöllő a helyiek szemével fantázianéven fut. A nyitórendezvényre meghívunk számos nagytudású, elismert szakembert, akikkel a csapatok rövid interjút készítenek szabadon választott formában: lehet videó interjú, hangfelvétel, vagy szöveges változat is. Az interjúalanyokat a csapatok sorsolás útján kapják meg, minden csapatnak egy interjút kell készítenie, melynek célja, hogy az interjúalany saját szakterületét érintve tudjunk meg érdekességeket. titkokat a régi és mostani Gödöllőről. (Az interjúfeladat pontos paramétereit a nyitó rendezvényen ismertetjük).
Az elkészült interjút nem kell azonnal feltölteni, 3 hetetek lesz az utómunkálatokra.
Értékelési szempontok:
Strukturáltság, informativitás, stílus, tartalom, gödöllői vonatkozás

Interjú készítés alapjai
A város titkai című játékhoz
- Felkészülés
A Város titkai vetélkedő esetében portré interjúk készítésére lesz szükség. Ehhez kell igazodni a kérdések jellegének is. A szervezők városunk életét jól ismerő, régi gödöllőieket kért fel interjúalanyoknak, akik különböző területről tudnak majd mesélni: sport, kultúra, vendéglátás, egészségügy, iskolai élet, stb. A csapatok az interjúalanyt sorsolás útján kapják meg a nyitó rendezvényen és rövid felkészülési idő után fél órát kapnak az interjú elkészítésére.
- Kérdések megtervezése
A jó interjú váza előre elkészül.
- Nyitott kérdéseket érdemes használni, amelyek nem „igen–nem” választ várnak.
- A kérdések logikus sorrendben kövessék egymást: az általánostól a személyesebb felé.
- Érdemes tartalék kérdéseket is készíteni, ha a beszélgetés elakadna vagy új irányt venne.
3. Kapcsolatteremtés
Az interjú elején fontos a bizalom kialakítása. Egy rövid, oldott bevezetés segíti, hogy az alany természetesebben nyilatkozzon.
A tiszteletteljes, figyelmes jelenlét alapfeltétel.
4. A beszélgetés vezetése
Az interjú során nemcsak kérdezni kell, hanem figyelni is.
- A válaszokra reagálni kell, akár új kérdésekkel.
- Nem szabad túl gyakran félbeszakítani az alanyt.
- A beszélgetést mederben kell tartani, de nem szabad túlságosan mereven ragaszkodni az előre megírt kérdésekhez.
5. Pontosság és rögzítés
Fontos a válaszok pontos rögzítése (jegyzet vagy hangfelvétel, az alany beleegyezésével).
A későbbi feldolgozásnál ez biztosítja a hitelességet.
6. Lezárás
Az interjú végén érdemes lehetőséget adni az alanynak, hogy kiegészítse mondanivalóját.
Egy rövid összegzés vagy visszakérdezés segíthet tisztázni a lényegi pontokat.
Mit kell tartalmaznia egy jó interjúnak?
- Bevezetés: bemutatja az alanyt és a beszélgetés célját, rövid életrajz, munkásság és a választott téma, ami az interjú alapját képezi.
- Fő rész: a kérdések és válaszok rendszerezetten, érthetően
- Ív: legyen eleje, közepe és vége; ne legyen széttartó
- Hitelesség: pontos idézetek, torzítás nélkül
- Arányosság: ne csak kérdések vagy csak válaszok domináljanak
- Érthetőség: világos, követhető megfogalmazás
Interjú technikai követelményei:
- videó, podcast vagy írott interjú lehet a formátum (ez utóbbi esetben, ha az interjúalany hozzájárul, fotóval együtt).
- terjedelem:
- videó, hang: max. 5 perc
- írott: kb. 5000 karakter, azaz kb. 1,5-2 írott oldal
- feltöltés: hang és videó youtube-ra, írott anyag: feltölteni a játék honlapjára
Példák:
Ujvári Miklós interjúja Mundruczó Kornéllal:
Ujvári Miklós interjúja Lévay Szilveszterrel: