Jövő szövő nagyik

Mi 60 plusszos nagymamák annak idején azzal a közös céllal jöttünk össze, hogy a Bene Zsuzsanna által létrehozott Jövőszövő foglalkozásokon felelevenítsük régi idők játékait, tanuljunk újakat is, hogy ezeket a játékokat a felnövekvő generációnak, unokáinknak tovább tudjuk adni a velük töltött vidám együttlét során.

Vannak közöttünk, akik születésük óta Gödöllőn élnek és vannak, akiket az életük fontos pillanatában ide irányított a sorsuk. 

Közös bennünk, hogy szeretjük Gödöllőt, szeretünk itt élni, részt venni a város adta sokszínű szabadidős lehetőségekben. Lelkes civilekként időnk egy részében aktívan be is kapcsolódunk a kulturális, sport, természetjáró, szociális csoportok munkájába.

A Város titkai vetélkedőre jelentkezést kisebb gondolkodás után „megszavaztuk”, hiszen szeretünk játszani, szeretjük a kihívásokat.

Izgalommal várjuk a találkozást a feladatokkal és a vetélkedőben részt vevő többi csapattal.

Köszönjük szépen a lehetőséget.

Bene Zsuzsanna

Horváth Rozália

Máthé Lászlóné Anci

Meggyesi Zsuzsanna

Vincéné Pálfalvi Erika

Zsigmondovics Zita csk