Dr. Mészáros István
Dr. Mészáros István (Újpest, 1910. január 11. - Gödöllő, 2006. május 11.) Kossuth-díjas állatorvos, egykori református egyházmegyei és egyházközségi főgondnok, egyházkerületi világi főjegyző, Gödöllő város díszpolgára
Családja
Apai ágon dunapataji származású volt, „pataji” gyökereit egész életében számon tartotta. A földműves gazdálkodó családból származó édesapja a rendőri hivatást választotta, Pesten kapta kiképzését, és ott is alapított családot. A négygyermekes família az első világháború idején került Csepelre, ahol az édesapa alhadnagyként szolgált a kapitányságon.
István, harmadik fiúgyermekként gimnáziumot végzett, majd állatorvosi tanulmányait a katonaság kötelékében, ún. egyetemi században végezte, ami tandíjmentességgel és némi zsolddal is járt. Így igyekezett szüleit mentesíteni taníttatásának kiadásaitól. Testvérei szakmát tanultak, és abban értek el sikereket, így segítettek be közösen a családi költségvetésbe.
Csepelen ismerte meg feleségét, a tanítóképzőbe járó Szabó (szül.: Niederkirchner) Máriát, akivel 1937-ben keltek egybe, és akivel 62 évet élt szeretetteli házasságban. Négy gyermekük: dr. Mészáros István (sebész, urológus, 1938-2023), dr. Mészáros László (állatorvos, 1941-2008), Mészáros György (mezőgazdasági gépészmérnök, 1944-2021) és dr. Mészáros Zsuzsanna (fogorvos, 1955-) már Gödöllőn születtek, nevelkedtek.
Az egykori Mária Valéria, ma Táncsics Mihály úton, a Kálváriával szemben, a mai játszótér helyén laktak, egy – az 1970-es évekbeli lakótelepépítés idején lebontott - polgári házban. A családban csak „A Gödöllő”-nek, majd „A régi Gödöllő”-nek emlegetett házuk bontását Remsey Gábor örökítette meg helytörténeti jelentőségű kisfilmjei egyikén.
9 unokájuk látott napvilágot, miután első unokájuk születésekor lelte halálát. Gyermekei, unokái közül többen is Gödöllőn telepedtek le. A Mészáros-család - amely déd- és ükunokákkal azóta is gyarapszik - példaállító családfőként tekint rá, és szeretettel ápolja emlékét.
Életútja
Dr. Mészáros István Újpesten született, a Lónyai utcai Református Gimnáziumban érettségizett, majd az Állatorvosi Főiskolán, katonai szolgálat mellett 1933-ban szerzett doktori diplomát summa cum laude minősítéssel.
Hetzel Henrik professzor felfigyelt a tehetséges és ambiciózus fiatalemberre, és meghívta az Állatorvosi Főiskola általa alapított Szülészeti Tanszékére. Az Országos Állategészségügyi Intézetben tevékenykedett 1936-ban egy éven át, majd két évig Nagylétán dolgozott.
1939-től Gödöllőn először járási állatorvos, azután pedig a koronauradalom főállatorvosa volt, irányítva a 12 000 holdas terület állattenyésztését és állategészségügyét.
Élete, munkássága szorosan összekapcsolódott Gödöllővel, ahol 1939-től haláláig, mintegy 67 éven át élt. 1946 és 1964 között a Földművelődésügyi Minisztériumban az Állattenyésztési Főosztályon dolgozott, Gödöllőről főleg „villamoson” (HÉV-vel) járt be a fővárosba. Feladata a mesterséges termékenyítés magyarországi megszervezése volt, részben miatta került a mesterséges termékenyítő állomások országos központja éppen Gödöllőre.
Sikeres tevékenységét 1963-ban (két korábbi sikertelen felterjesztés után, amikor – vélhetően egyházi elköteleződése miatt - nem kaphatta meg az elismerést, végül) a Kossuth-díj bronz fokozatával jutalmazták.
A szülői házból örökölt békés természete, kötelességtudata, katonai neveltetése, és keresztyén hite, a református egyházhoz való elkötelezett tartozása szabtak határozott irányt életének. Puritán protestáns személyiségének kisugárzása volt.
Több évtizeden keresztül szolgálta a Magyarországi Református Egyházat. 1942-től kezdve 57 éven át volt presbiter, 1944-től lett a Gödöllői Református Egyházközség gondnoka (majd főgondnoka), amely tisztséget mintegy 55 évig áldozatos munkával töltött be, dacolva a korszellem egészen más típusú (egyházellenes, ateista) ideológiai elvárásaival. Mindemellett több mint 30 évig volt egyházmegyei gondnok, a Dunamelléki Egyházkerületben pedig főjegyzői tisztet töltött be. Büszkén nyilatkozta, hogy egyházkerületi főjegyzői tisztségét legidősebb fia, István vette tőle át, második fia, László évtizedekig Dunapatajon szolgált presbiterként, majd főgondnokként, harmadik fia, György pedig, szintén presbiterként a gödöllői egyházközségnek volt igen aktív tagja, elévülhetetlen érdemeket szerezve a helyi református oktatás újraindításában, a Gödöllői Református Líceum megalapításában.
Alapító tagja és első elnöke volt a Gróf Teleki Pál Egyesületnek.
Életében fontos szerepet töltött be a cserkészet, aktívan részt vett az 1933-as gödöllői Világdzsembori 60 éves évfordulójára 1993-ban rendezett gödöllői Dzsembori-emléktábor megszervezésében.
Közéleti tevékenységéért 1999-ben Gödöllő Város Önkormányzata az elsők között avatta a város díszpolgárává, Dr. Habsburg Ottót, Dr. Fényi Ottó Józsefet és Kirchhofer Józsefet követően.
97. életévében, családi körben, békében hunyt el. Gödöllő városa saját halottjává nyilvánította. Feleségével közös sírja a gödöllői Dózsa György úti temetőben található, helyi védelmet élvez.
Munkássága
A háborúban megtizedelt állatállomány gazdaságos szaporítására és a genetikai állomány javítására irányult kutatómunkája. Ezért a mesterséges termékenyítés állomásainak rendszerét fejlesztette tovább.
A mesterséges termékenyítés rövid időn belül elterjedt az állattenyésztésben és jelentős eredményeket hozott. Mészáros István fáradhatatlan volt a szervezésben, laboratóriumot, termékenyítő állomások sorát építette ki szerte az országban, elhivatott csapatot alakított ki, inszeminátorokat képezett.
Sikerrel lobbizott a különböző kommunista/szocialista kormányoknál. Maga is aktívan művelte a tudományt, szakkönyvet, tankönyvet írt.
Szaporodásbiológiát oktatott Budapesten a Maglódi úton az Állategészségügyi Felsőfokú Technikumban, és az Agrártudományi Egyetemen.
Az 1960-as évek második felétől az Országos Mesterséges Termékenyítő Központ igazgatójaként bekapcsolta az országot a szarvasmarha-tenyésztés nemzetközi integrációjába.
Angolul és németül beszélt, nemzetközi konferenciákon adott elő. Volt, hogy hívták egész munkatársi gárdájával együtt, hogy költözzenek át külföldre, de ő sosem szeretett volna máshol élni. Adódtak volna tehát anyagilag jobban jövedelmező lehetőségei, de ő büszke volt arra, hogy azt csinálta, amit szeretett, és mindezzel hazájában ért el sikereket.
Művei, publikációi
A Magyar Állatorvosok Lapjában, az Acta Veterinariában, az Állattenyésztésben több, mint hatvan szakközleménye jelent meg, és nem csak itthoni, hanem külföldi szaklapokban is.
Díjai, elismerései
Munkája elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusi fokozatot adományozott neki, alma matere pedig előbb címzetes professzorának habilitálta, majd Honoris Causa doktorává fogadta.
1963-ban Kossuth-díjat kapott.
Két alkalommal tüntették ki a Munka Érdemrenddel, másodszor 1977-ben arany fokozattal, amikor 67 évesen nyugdíjba vonult.
Az Újhelyi Imre-emlékérem egyik első kitüntetettje volt.
Külföldi levelező tagja volt a Milánói Mezőgazdasági Akadémia Állattenyésztési tagozatának.
1999. évben Gödöllő Város Önkormányzata egyik első díszpolgárának választotta.
Maradandó életművet alkotott.
Anekdoták, családi történetek
Az ún. Rákosi- és Kádár-korszakban a hatalom részéről egyházi szerepvállalását bár nem nézték jó szemmel, saját bevallása szerint református keresztyén hitét soha nem tagadta meg, és ezt végül felettesei is eltűrték, mert a munkájára szükségük volt.
A szaporodásbiológia területén végzett szakmai tevékenységét ugyanis a szovjet kollégák, illetékesek is dicsérték. Amikor a minisztériumban dolgozott, nagypéntekenként például akkor is kiszakított egy-egy órát, hogy elmenjen délelőtt a templomba. Volt, hogy innen egyenesen a pártbizottságra kellett tárgyalásra mennie, táskájában a Bibliával és a zsoltárral.
Az 1950-es évek kínzó élelmiszer- azon belül húshiánya idején közvetlenül Rákosi Mátyással tárgyalt a szarvasmarha tenyészállat-állatállomány jelentős részének levágásáról, a mesterséges termékenyítőállomások telepítéséhez szükséges források biztosításáért cserébe. Az eljárás beindításának idején, szabotázst sejtetve számos szkeptikus rosszakarója akadt (ami ebben a korszakban szó szerinti egzisztenciális fenyegetést jelentett, mondhatni élet-halál kérdés volt), emiatt az állatok levágását követően, a mesterséges termékenyítési program sikerének beigazolódását várva hetekig bujkálnia kellett.
Szakmai eredményessége és sikerei ellenére a „Rákosi-vészkorszak” majd a Kádári megtorlás időszaka számára is egy feszültséggel teli időszak volt. Az országos termékenyítő állomásokat, telephelyeket látogatva, a vidéket járva mindig otthonosan és viszonylagos nyugalomban érezte magát, de amint a kiszállásokból hazafelé tartva meglátta újra a főváros fényeit, összeszorult a gyomra.
1952-ben államosították, elvették az egyházak tulajdonát, így korábbi református iskolájukat is. Az egyházközség világi vezetőjeként az akkori lelkésszel, P. Tóth Lajossal kettőjüknek kellett aláírni az államosítással kapcsolatos jegyzőkönyveket. Hálás szívvel nyilatkozott később arról, Isten kegyelméből megérhette, hogy amikor az 1990-es évek elején visszakapta az egyházközség korábbi tulajdonát, egyházközségi főgondnokként ugyancsak ő írhatta alá az erről szóló jegyzőkönyvet, és harmadik fiával, a gödöllői presbiter Mészáros Györggyel közösen vehettek részt a református oktatás újraindításában, és a Gödöllői Református Líceum megalapításában.
Kitüntetései
- Kiváló Munkás (1949)
- Állatorvostudományok kandidátusa (1953)
- Munka Érdemrend (1955)
- Kossuth-díj (1963)
- Egyetemi tanári cím (1964)
- Munka Érdemrend arany fokozat (1977)
- Gödöllő Város Díszpolgára díj (1999)
- Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérme (2000)
- Állatorvostudományi Főiskola (honoris causa) tiszteletbeli doktora
Források
„Tízéves a mesterséges megtermékenyítés Magyarországon” Népszabadság 11. lapszám (1957): 202.old.
„Mészáros István dr. igazgató, c. egyet. tanár nyugalomba vonult” Magyar Állatorvosok Lapja (1978): 63.old.
Radó Gábor: „Dr. Mészáros István, városunk díszpolgára – A tudományért és az egyházért” Gödöllői Szolgálat augusztus 12., (1999). Közélet rovat 5. oldal, írása
Szabó Zsigmond: „Eszembe se jut, hogy ne patajinak tekintsem magam - Emberközelben: dr. Mészáros István Kossuth-díjas professzor” Pataji Hírlap, VIII. évf. 2. szám (41.szám): 8.old.
https://www.godollo.hu/varosi-dijak-kituntetesek/
Dr. Mészáros István: „Családi feljegyzések” kézirat
G. Merva Mária: Hírességek a gödöllői temetőben, Gödöllői Városi Múzeum
