Remsey Gábor
Remsey Gábor (Gödöllő, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1925. július. 20. - Gödöllő, 1999. február. 6.): zeneszerző, grafikus, cserkésztiszt. A művészetet a gödöllői Művésztelepen már gyermekkorában magába szívta. Szilárd világnézettel és értéktudattal rendelkezett. Mindig, mindenhol, mindenkinek önzetlenül segített, sokan ma is úgy emlegetik, mint az elesettek gyámolítóját. Nehezebb problémák megoldásában és a mindennapos apróságokban egyaránt számíthatott rá, aki rászorult.
Életpályája
Remsey Gábor a század elejei szecessziós gödöllői művésztelep két tagjának, Remsey Jenő György festőművésznek és a szövőműhelyben dolgozó Frey Vilmának harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. A művész szülőktől sokoldalú művészi tehetséget és érzékenységet örökölt.
Szirányi Jánosnál tanult zongorázni, majd 1946-tól zeneszerzés szakra járt a Zeneakadémián. 1958-tól 1975-ig, több mint 15 éven át a zeneiskola elődjének, a Gödöllői Munkaközösségi Zeneiskolának volt a vezető tanára, igazgatója. Több mint 25 évig oktatta zongorára, gitárra és szolfézsra a gödöllői gyermekeket. Tanítványai azonban könyvtárát is használhatták. Nagyon közel álltak hozzá a fiatalok.
Lelkiismeretesen gondozta édesapja szépirodalmi hagyatékát, s ő vigyázott az 1956-ban gazdátlanul hagyott Nagy Sándor-házra is. A műteremház gondnokaként a legnehezebb időkben is önfeláldozóan, önzetlenül védte, gondozta a gyűjteményt, Nagy Sándor hagyatékát 1998-ig. A saját költségén végezte az állagmegóvást; ehhez az ismeretségek révén próbálta olcsóbban megszerezni, ami elengedhetetlenül szükséges volt. Rendbe tette, leltárba foglalta a hagyatékot – aminek híre is ment: vannak művészet történészek, akik Remsey Gábor munkája nyomán diplomáztak.
1949-ig, a mozgalom betiltásáig cserkész volt, 1989-ben, amikor lehetőség nyílt rá, jelentős szerepe volt a Szemerédi László cserkészcsapat létrehozásában. Ő kezelte a gödöllői Sík Sándor-hagyatékot is. Öregcserkészként ő kutatta ki az 1927-ben a Magyar Cserkészszövetségnek adományozott díszzászló történetét, amelyet Nagy Sándor tervezett, majd felesége, leánya és annak barátnője hímeztek.
Temetésére hatalmas tömeg kísérte, a Dózsa György úti temetőben lévő sírjára ma is sokan visznek virágot, mécsest. Emlékét sokan ápolják, őrzik ma is.
Művészete
A képzőművészet műfajai közül a sokszorosított grafika, ezen belül is a rézkarc állt hozzá a legközelebb, élethivatásul azonban a zenét választotta. Autodidaktaként kezdett grafikával és rézkarcokkal foglalkozni, bár már kicsi korától rajzolt ő is, mint mindenki a családban. Ausztriában, Nagy-Britanniában és Romániában járt tanulmányúton. Később tagja lett a Magyar Rézkarcolók Alkotóközösségének. Mesterének Nagy Sándort és édesapját, Remsey Jenő Györgyöt tartotta.
Megérezte, hogy lassan eltűnik a régi Gödöllő. Hozzá látott hát, hogy meg örökítse. Ismerte Gödöllő minden utcáját, minden házát. Ezek a roggyant, düledező kerítésű, a természettel szinte eggyé váló faluszéli házak voltak a kedvenc témái. Kedvelt témái még a vidéki paraszti élet és a tanyavilág.
Alkotásait szülővárosa mellett az angliai Cambridge-ben és a skóciai Andrew-ban is egyéni kiállításon láthatták az érdeklődők, de számos csoportos kiállításon is részt vett.
Munkái (válogatás)
- Hársfa (maratott kvarc)
- Házak (rézkarc)
- Kazlak (rézkarc)
- Madárházak (szignált rézkarc)
- Önarckép (rézkarc szín.)
Kiállítások
Egyéni
- Emmanuel College, Cambride (1971)
- Little Gallery, St. Andrews (GB)(1973)
- Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő (1980)
- Művelődési Központ, Gödöllő (1989)
Kitüntetések
- Gödöllő város grafikai díj (1986)
- Váci Művészeti Fesztivál grafikai különdíj (1987)
- Leányfalui Gyermek Víziflotta Egyesület által adományozott VÍZEN JÁRÓ GYERMEKEKÉRT érdemérem (1997)
