Remsey Jenő György
Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885. november 2.–Gödöllő, 1980. július 26.) festő, grafikus, lapszerkesztő, író.
Életútja
Nagykőrösön született, Budapesten érettségizett. Nővére, Remsey Gizella színésznő jóvoltából került be a Szűz utcai műterem baráti körébe, Gulácsy Lajos, Erdei Viktor, Fülep Lajos társaságába, ahol kedvet kapott a művészi tevékenységhez és autodidakta módon képezte magát. Négy évig dolgozott tisztviselőként (1905-09). Munkája mellett az Iparrajziskolában folytatott művészeti tanulmányokat (1905-09). Témáinak szociális tartalmára figyelt fel Ansel Gallén-Kallela finn festőművész, akinek támogatásával hároméves állami ösztöndíjat kapott. Budapest után Bécsben tanult, majd 1911-ben és 1914-ben müncheni tanulmányutat tett.
1909-14 között szecesszió összművészeti szellemében munkálkodó gödöllői művésztelep tagja lett. A kolónia szellemisége művészi szemléletére is hatást gyakorolt. A Gödöllői Művésztelepen Kőrösfői Kriesch Aladár irányításával biblikus témákat és a magyar mondavilág témakörét elevenítette meg. Itt vette el feleségül 1912-ben Frey Vilma rajztanárt, házasságukból négy gyerek született, akik szintén művészek lettek. Mivel hosszú élete végéig Gödöllőn élt, mindvégig ápolta a gödöllői művésztelep szellemi hagyományait, és számos emlékét is megőrizte.
1909-ben a KÉVE (Magyar képzőművészek és Iparművészek Egyesülete) művésztársaság tagjai közé választotta. Rendezésükben számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt (Budapest, Berlin, Düsseldorf, Bécs, Drezda, Lipcse, Nürnberg, Genf), és több kiállítás díjazott művésze.
1924-ben létrehozta a Spirituális Művészek Társaságát. 1932-ben alapította meg a Spirituális Művészet Szövetségének lapját, a Fáklyát (1935-ben betiltották). 1935-ben Kató Kálmánnal Új Szalon címmel kiállítótermet nyitottak Budapesten. Az 1938-ban Győr város felkérésére készített nagyméretű gobelinjét a New York-i világkiállításon mutaták be. 1937-41 között a Nemzeti Figyelő munkatársa lett. 1921-40 között három verseskötete és néhány színműve is megjelent, melyek közül a Marinuzzit saját díszleteivel a Kolozsvári Nemzeti Színház 1942-ben előadta. 1942-43-ban festette a Lónyai utcai református főgimnázium dísztermének freskóját, A magyar reformáció szellemtörténetét. Az 1944. évi országos műcsarnoki tárlaton történelmi művével Benczúr-díjat nyert.
1954-ben belépett a Szinyei Alkotóközösségbe, 1960-ban a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségébe. 1977-ben díszpolgári címmel ismerte el sokoldalú munkásságát Gödöllő, ahol 24 éves korától egészen haláláig élt. Élete, művészete összefonódott a várossal, amelynek az ő hírneve rangot adott.
Művészete
Szociális témájú képeivel hívta fel magára a figyelmet. Első munkái Rippl-Rónai hatásáról tanúskodnak, majd biblikus témákat és a magyar mondavilág történeteit festette meg, színes ablakokat, gobelineket készített. Az 1909-1930 közötti időszakot markáns megfogalmazású táblaképek, monumentális alkotások, színes ablakok, gobelinek jellemzik. Az 1930-as években megváltozott festői stílusa, ún. sugaras képeket alkotott. A képein megjelenő fénypászma az emberi lélek kisugárzása és misztikus fény egyszerre. Még 70 éves korában is meg tudott újulni, 1957-58-ban hosszabb időt töltött Párizsban, ahol önálló kiállításokon mutathatta be alkotásait.
Rendkívül gazdag és termékeny művészi pályát hagyott maga után, képzőművészként festett portrét, freskót, történelmi képet, készített rézkarcot, még szoborpályázatot is nyert, iparművészként tervezett szőnyeget, gobelint, színes üvegablakot. Írói munkássága is jelentős, írt verset, drámát, színdarabot. Sokoldalú művészetét - nagyméretű olaj-, fal- és üvegképeit, szőnyegterveit, grafikáit az angol praeraffaelita művészeti mozgalom, az utópista szocializmus elképzelései és a magyarságtudat gondolatköre egyaránt jellemzi. A szecesszióban gyökerező stílusát expresszionizmus, olykor patetikus hangvétel, illetve groteszk ábrázolás kíséri.
Legértőbb kritikusa, Elek Artúr szerint Remsey Jenő egy monumentális erejű képzelettel megáldott őstehetség, néha meglátszik képein a tanultság hiánya, felfedezhetünk rajzi hibákat, de mindenen átsüt az elemi, erős tehetség, amely a robusztus, monumentális témák ábrázolásában bontakozik ki a legjobban. Lángoló, szenvedélyesen lelkesedni tudó és másokat is tűzbe hozó, sugárzó egyéniségének hatását mutatja, hogy családjában több nemzedéken át folytatódott a művészi tevékenység és számos más fiatalt is ő indított el a művészi pályán.
Egyéni kiállítások
- Ernst Múzeum, Budapest Ámos Imrével (1935)
- Szalmássy Galéria (1947)
- Készek Klub (1948)
- Gödöllő (1951)
- Magyar Ház, Párizs (1957)
- Ernst Múzeum, Budapest (1963)
- Dürer Terem, Gyula (1974)
- Csók Galéria, Budapest (1976)
- Szekszárd (1978)
- Arany János Múzeum, Nagykőrös (1979)
Köztéri művei
- A magyar reformáció szellemtörténete (freskó, 1942, Budapest, Lónyai u.-i református gimnázium)
Művek közgyűjteményekben
- Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Díjak
- bécsi vadászati világkiállítás, „Hors Conours”-oklevél (1910)
- Benczúr-díj (1945)
- Gödöllő város díszpolgára (1977)
