Mikszáth Kálmán
Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Fiatalkora
Kisnemesi családba született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú kisnemes és farádi Veres Mária fiaként. Ősei felső-magyarországi evangélikus lelkészek voltak. A családi hagyomány szerint a teológiát Wittenbergben, Halléban és Jénában hallgatták, s nevelőként nemesi családokhoz jutottak be, majd Gömör, Nógrád és Sáros megyékben teljesítettek szolgálatot. A lelkészi szál az író nagyapjánál tört meg, aki szakítva a családi tradícióval, a nagykürtösi földesúr kocsmárosa volt. Mikszáth Kálmán édesapja, Mikszáth János is ott született, de szüleivel később Ebeckre költöztek át, ahol a tekintetes ebecki középbirtokos uraság árendás mészárosa és kocsmárosa lett. Feleségül a helybéli születésű nemes farádi Veress Máriát vette. Három gyermekük – Mária, Kálmán, Gyula – közül Mária 17 éves korában egy hirtelen szerzett tüdőgyulladás következtében hunyt el, míg Gyula öccse 13 évesen jutott árvaságra. A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében pedig már a „gazda” megjelölés volt olvasható fia bizonyítványában. Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt is tartottak.
Írói pályája
Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők műveiből sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve két kötetben, az „Elbeszélések”, de a kötet nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, de a sikertelenség miatt elkeseredve 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el mint újságíró. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a királyi biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múlva karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkedveltebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt név jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte.
1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjának, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
Az irodalmi sikert hamarosan a magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s még ez év december 31-én ismét összeházasodtak. A házasságból három fia született: Kálmán, János (1886‒1890) és Albert (1889‒1921). 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával. Mikszáth Kálmán sírja Budapesten (Kerepesi temető, 10/1-közép)
1896. július 15-én a budapesti újságírók egyesülete elnökévé választotta. 1898-ban hozzájárult az Országos Hírlap megalapításához, s annak megszűntéig (1899. január 24.) főszerkesztője volt. 1899. február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, 1910. május 28-án meghalt. Temetésére 1910. május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érte meg.
Mikszáth és Gödöllő
A száz esztendővel ezelőtt elhunyt Mikszáth Kálmánt, rokonok, barátok s talán egy titkos szerelem is kötötte városunkhoz. Amikor távoli rokona, Mikszáth Gyula 1955-ben meghalt gödöllői lakásában 57 az írótól származó levelet találtak. G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn című kötetében részletesebben is ír az addig nem ismert dokumentumokról, melyek között volt nyolc, megfogalmazása szerint, szenzációs levél. Az irodalomtörténészek ezekből tudták meg, hogy a fiatal, még teljesen ismeretlen Mikszáth bizony nyomorgott a fővárosban. Később a már egyre ismertebb író Gödöllőn, a mai József Attila utcában álló Mikszáth-házban gyakran látogatta meg rokonait.
Jó barátságban volt a református lelkésszel, Gönczy Pállal. A tiszteletes lánya annyira tetszett Mikszáthnak, hogy róla még elvált feleségének is írt: „…van még egy asszony, akit szeretek…” A ki volt a titokzatos hölgy kérdésre, Halászné Várady Ildikó: Gödöllői irodalmi emlékei című munkájából kapunk választ.
Gönczy tiszteletes leánya, Etelka, aki Csiky Kálmánhoz ment férjhez, Mikszáth pedig másodszor is feleségül vette Mauks Ilonát. A gödöllői rokonok, barátok szívesen adtak témát az írónak. Az egyik, tőlük is hallott anekdota bekerült Mikszáth egyik legismertebb regényébe. Az Akli Miklósról szóló könyvben olvasható a következő részlet. „Egyszer valami cercle alkalmával azt kérdezte a császár Grassalkovich hercegtől: – Milyen messze van Gödöllő Pesttől? – Két órajárás jó lovakon – felelte a herceg. – És Pest Gödöllőtől? – folytatta a császár szórakozottan. – Ugyanannyi, fölség. A császár elpirult, az udvari bolond közbeszólt, Stadionhoz intézve a szót: – Milyen messze van húsvéttól pünkösd, kegyelmes uram? – Úgy gondolom, lehet vagy ötven nap. – És pünkösdtől húsvét milyen messze van? Stadion és a császár elnevették magukat - mert pünkösdtől húsvét már nem ugyanannyi. – Lássa, kedves Grassalkovich – szólt a császár –, milyen jó, hogy van a környezetemben egy bolond, aki be tudja bizonyítani, hogy nem mondtam egészen bolondot.” A szóban forgó császár I. Ferenc volt, ebből következően Grassalkovich herceg, pedig III. Antallal azonos. Olvasgatva Mikszáth írt karcolatait, jegyzeteit kiderül: az író-újságírót nagyon foglalkoztatta a királyi kastély. Rokonai, barátai közül valaki, mint a következő részletből kiderül, biztosan a helyi, kisegítő személyzet tagjaként bejáratos volt a felségekhez. Az ott hallottakat, látottakat aztán elmesélte Mikszáthnak. Bár akkoriban még nem biztos, hogy abban az értelemben használták a bulvár fogalmát, mint napjainkban, de az biztos a királyi családról igencsak érdekes, színes beszámolókat írt a különböző hazai lapokban. Őt is elsősorban Erzsébet királyné személye érdekelte. „Egy jó barátom lakik Gödöllőn, gyakran meghí oda, szép fecsegő húgai vannak, azok mindent megtudnak, s azok nekem mindent elbeszélnek, hogy a magyar királyné mit csinál. A királyné már nagyanya, a királyné már négy év óta túl van a negyvenen. Bolond beszéd! Ki emlékezik erre? Ma még úgy látjuk őt, kik gyermekkorunkban, álmainkban szőttük gyönyörű arcát, finom alakját, a képekről, mi még úgy látjuk őt fiatalon, hódító szemeiben a csillagokat, márvány homlokán. A fönséget, keskeny, szabályos arcán a bűbájos mosolyt. Mosolyt, mely, de sokszor hozott az egész nemzetnek tavaszt!” Milyen volt a királyné egy átlagos napja Gödöllőn? Mikszáth írásait olvasgatva erre is választ kaphatunk. „A lovaglás után már gödöllői kastély „hivatalos szobájában” – a várja az elegáns báró Nopcsa főudvarmester, egy csomó aktával és levéllel a kezében. A folyó ügyek végeztével a lapok tartalmáról referál Nopcsa. – Ezek a magyar újságok mindég annyit írnak rólam – jegyzé meg egy alkalommal –, a bécsiek meg csak ritkán.” A császárvárosban valóban kevesebbet írtak Erzsébetről, részben azért is, mert Ferenc József nem szeretett családjáról olvasni az újságokban, részben pedig azért, mert féltékenyek voltak a rebellis magyarokra. A királykisasszony, az udvari orvos tanácsára sok időt töltött a jó levegőjű Gödöllőn.
Volt olyan, amikor az év nagyobb felében itt időzött az édesanya és kedvenc lánya, ahogy maguk között becézték, Mucika. „Nopcsa távoztával Mária Valéria főhercegnővel foglalkozik, vagy ő megy át a lakosztályba, vagy az jön át kis barátnőjével, Aglája hercegkisasszonnyal. A királyné legelevenebb e gyermekkel, s Kornis grófnőnek nem egyszer mondja: „Irigylem önt, hogy mindig Valériámmal lehet.” A kis Valéria előhozza a babáját, melyet az angol királynőtől, Viktóriától kapott, s addig-addig pirongatja a felséges asszony, hogy már nem illik a babával játszani, hogy maga is beleelegyedik és az angol baba staffirungját szedegeti ki a szekrénykéből. Aztán megunják a babázást, az édesanya mondá: – Valéria játszatok valamit zongorán!” A két kis barátnő szót fogad, átmennek a díszterembe. Ott áll két zongora. Az egyiket Bösendorfer mester készítette kifejezetten a gödöllői kastélyba, a királyné legfelségesebb használatra. A hangjegytartó dísze a faragott szalagkeret, és az „Isten áldd meg a magyart!” szöveg van kirakva hangjegyekből. – Ha vadászat nincs, ebéd után lovardájába megy a királyné… Gyönyörű látvány, amint kipirulva, lángoló arccal vágtat a ló hátán kecsesen, délcegen Magyarország királynéja. A paripa, mintha érezné, hódolattal, odaadással viszi, s mikor puha kezével megsimogatja sörényét, térdre rogy a kegy súlya alatt…” Mikszáth azért írt Ferenc Józsefről is, a megemlékezést záró jelenet nagyon jellemző, milyen is volt a kapcsolata a királynak a helyiekkel. „Mikor őfelsége harmadéve nyáron, Gödöllőn volt, vadászat közben elmaradt kissé kísérőitől s látván egy dűlőúton kocsija mellett ballagó parasztot, odament hozzá, s az úgynevezett Avar-dombra mutatva, kérdé, nem lehetne-e oda valami rövidebb ösvényen jutni. Őfelsége alkalmasint meg akarta előzni társait. A paraszt nem ismerte meg a felséget, ki könnyű polgári ruhába volt öltözve, s tagadólag rázta nagy bozontos fejét anélkül, hogy csak egyetlen szót is pazarolt volna a feleletre. E pillanatban sűrű puskalövések hangzottak föl. – Mi volt ez? – kérdé a király önkénytelen, mintegy önmagától. – Hát lövések – felelé a paraszt egykedvűen. – A királyék megint itthon vannak. A királynak tetszett ez a meleg szó, el is mosolyodott rajta a bajusza alatt. – Nos, és ösmeri kend a királyékat? – A felséges asszonyt láttam már vagy kétszer, de a férjét még nem. Nagyon keveset élnek együtt, úgy nézem. – Hát nem tartja azt helyesnek? – Helyes vagy nem helyes, hanem költséges lehet a két háztartás. – Ugyan a király nagyon sokat költ? Mit gondol? – Hát bizony kőthet vagy hatvanezret egy évben. – Dejszen többet költ az – mondá a király. – Nem a' – feleselt a paraszt –, már én csak jobban tudhatom, mint az úr. – Miért? – Mert én gödöllői ember vagyok: Fésüs-Katona János a nagy templom mögül…”
Egyesületi, testületi tagságai
- A Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósági tagja
- A Kisfaludy-társaság tagja
- A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja
- A Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság igazgatóságának tagja
== Forrás ==+
http://hu.wikipedia.org/wiki/Miksz%C3%A1th_K%C3%A1lm%C3%A1n Gödöllői Szolgálat 2010 - XIX. évfolyam - 21. szám http://www.szolgalat.com/gszolga100602.pdf
