Széchenyi István
Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere – akit kora a „legnagyobb magyarnak" nevezett (Kossuth adta neki e nevet). Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény alapítója és névadója.
Életútja
Másfél évszázada, máig vitatott körülmények között vesztette életét Széchenyi István. A „legnagyobb magyar“ – mondta róla közismerten legádázabb ellenfele, Kossuth Lajos. A reformkor vezető személyiségeként Széchenyi gróf a magyar gazdaság, elsősorban a közlekedés fejlesztéséért tett nagyon sokat.
Bécsben született 1791. szeptember 21-én, a Herrengasse 5 sz. házban, a közeli Szent Mihály róm. kath. plébániatemplomban keresztelték meg. Édesapja gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja Tolnai Festetics Julianna grófnő, aki gróf Festetics Pál lánya, aki első férje, Széchényi József 1775. november 20-án bekövetkezett halála után 1777. augusztus 17-én pápai engedéllyel annak testvéréhez, Ferenchez ment feleségül. A házasságukból hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte el a felnőttkort, közülük István volt a legfiatalabb.
Az ifjú Széchenyi gyermekkorát Nagycenken és Bécsben töltötte. Nevelését atyja irányelvei szerint Liebenberg (Lunkányi) János magántanító vállalta magára, egyes tantárgyak oktatását azonban külön szaktanárok végezték. Ezek között volt például Révai Miklós, a magyar nyelvészet egyetemi tanára, aki kiemelkedő rajzkészséggel is rendelkezett, az architektúrát tanította, egy Poupar nevű házi káplán pedig olasz és francia nyelvből adott órákat. A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó, s a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt. Maga Széchenyi István jobban beszélt németül mint magyarul. Midőn Kazinczy Ferenc egy alkalommal meglátogatta a grófi családot, az apa azt kívánta tőle, hogy gyermekeivel csak magyarul beszéljen. Mint későbbi nyilatkozatai bizonyítják, nevelésére különösen anyja gyakorolt jótékony befolyást. Széchenyi nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott. Az évenkénti vizsgákon, amelyeket az apja kívánsága szerint egy nyilvános iskolában kellett teljesítenie, kitűnő eredménnyel felelt meg.
Az 1808. évi országgyűlés 25 000 újoncot szavazott meg, és a nemesi felkelés szervezéséről is intézkedett. A törvény szerint ugyan minden családból csupán egy embernek kellett a hadseregbe belépnie, ám a Széchenyi család úgy határozott, hogy mindhárom fiát a csatatérre küldi. Az ifjú gróf a katonai pályán kiválóan helytállt, 1809. április 7-én már főhadnagy lett a württembergi huszárezredben, ahol feljebbvalói, Voit őrnagy és báró Ertel alezredes bizalmát csakhamar annyira megnyerte, hogy az ezred pénztárának kezelésével is megbízták. A híres győri csata (június 14.) után, ami a felkelő sereg megfutamodásával végződött, személyes bátorságának kitűnő bizonyságát adta.
Házassága
1824. augusztus 2-án találkozott először Seilern Crescence (1799–1875) osztrák grófnővel, Zichy Károly gróf feleségével, kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Zichy gróf halála után, 1836. február 4-én összeházasodtak a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban.[5]
Gyermekei:
- Béla István Mária (*Buda-Pest, 1837. február 3.; †Budapest, 1908. december 12.), földrajzi és geológiai kutató
- Ödön György István Károly (*Pozsony, 1839. december 14.; †Isztambul, 1922. március 24.), török pasa
- Júlia (*Pozsony, 1844. január 15.; †Pozsony, 1844. január 31.)
Az Akadémia alapítása
Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága is felvette programjába a katonai és a képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását. Az 1825-ös reformországgyűlésen (a követek november 2–3-ai kerületi ülésén) ennek az ötletét ismét felelevenítették. Már az első gyűlésen szóvá tette az intézmény szükségességét Máriássy, Sáros vármegyei követ, de különösen nagy hatása volt Felsőbüki Nagy Pál beszédének, amelyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolták a magyar nemzet és a magyar nyelv érdekeit. Ezt követően Széchenyi is felszólalt, melynek során „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét, amit 60 000 forintban állapított meg. A bejelentést nagy lelkesedés fogadta, a beszéd után többen is anyagi hozzájárulást ajánlottak fel az intézmény létesítésére: Vay Ábrahám 8000, Andrássy György gróf 10 000, Károlyi György gróf 40 000 forintot, de rajtuk kívül is sokan támogatták a tervet anyagi juttatásokkal. November 8-án a négy első alapító írásban is benyújtotta ajánlatát a nádorhoz és az alsó- és felsőtáblához, majd november 21-én az alakítandó tudós társaság tervének alaprajzát is. József nádor, aki 10 000 forintot adományozott az akadémiának, bizottságot nevezett ki az alaprajz megtárgyalására, amelyben Széchenyi is tevékeny részt vett. A bizottság javaslatai 1827. augusztus 18-án a királyi szentesítést is megkapták, az alapítást 1827-ben törvénybe iktatták.
Széchenyi és Gödöllő
Az évforduló alkalmából sok helyen méltatják tevékenységét. Mi a Gödöllőhöz kötődő kapcsolatának bemutatásával emlékezünk rá. Még nem volt harmincéves, amikor a kastélyban négy napot töltött Grassalkovich III. Antal és felesége, Esterházy Leopoldina vendégeként. Naplójába ezt az első látogatást is feljegyezte: „1820. július 19-én Gödöllőre érkeztem. […] Gr[assalkovich] h[ercegné] nagyon tetszik nekem, mert ama kevesek közé tartozik államunkban, akik élni tudnak, és van egy kastélyra való vidám és pompás udvarnépe… Nagyon tetszik nekem, és én is jobban tetszeném neki, ha, hogy így mondjam, nem az ár ellen úszna, amikor nekem jót akar és támogat. De nem szerelmes belém, és a karaktere sem elegendő ahhoz, hogy szinte egyedül, erőhatalommal intézze el sok-sok nőellenségemet. – Ezért falun, vagy ha négyszemközt vagyunk, sokkal megnyerőbb és készségesebb, mint amikor Bécsben, vagy nagy társaságban találkozik velem. 22-én Búcsúztam el Grassalkovichtól. Emberein elámultam, mert nyugodtan hagytak, anélkül, hogy borravalót kívántak volna, elvonulni. Grassalkovich két hátaslovát, Rowbokot és Eisländert, 1000 aranyért, amennyit kínáltam, neki, nem akarta nekem adni.” 1824. január 20-án Gr[assalkovich] Tini kedves volt hozzám. Ismerem a szándékait! De nem fog Amerikába menni, hanem káposztát ültet odahaza, én megyek és megeszem, etc. Beteg és nyugodt vagyok. Házassági terveim, mondhatni feladva; azóta boldogabb […]” A feljegyzésekben csak Tiniként emlegetett hercegnővel, aki saját bevallása szerint tetszett a grófnak, a későbbiekben gyakran találkoztak. Széchenyi több lángoló, majd egy tragikus kimenetelű udvarlás után 1824 augusztusában ismerte meg úrhölgyet. A találkozás végezetes volt számára: „A mióta önt ismerem, másért nem tudok szerelmet érezni és én szerencsémet, boldogságomat az erény nehéz, de nemes útján fogom keresni“ – írta az imádott hölgynek, Seilern Crescence-nek, aki akkor Zichy Károly felesége volt.
A Zichy házaspárnak hét közös gyereke született, és nevelték a férj korábbi házasságaiból származó nyolc gyermeket. Mindenesetre Széchenyi szerelme, Zichyné és Leopoldina között meghitt barátság alakult ki. Mivel Crescence férjnél volt, a grófnak mások előtt titkolnia kellett rajongását. Leveleiben viszont nyíltan írhatott érzelmeiről: „Mennyi ellentmondás van az Ön tegnapi levele és mai viselkedése között! Már amit az asztalnál végig kellett hallgatnom, abból éreztem, hogy mily kevéssé szeret, ó, bárcsak nem találkoztam volna Önnel. Talán még nevetni és gúnyolódni is fognak ezen Tinivel, én viszont tönkremegyek belé.” Valószínűsíthető, ahogy az a hölgyek között már akkoriban is megszokott volt, Zichyné és Grassalkovichné mindent alaposan megbeszélt.
Közben az elkeseredett Széchenyi reménytelenül óhajtotta a halált. Az be is következett. De nem úgy, ahogy ő gondolta. Váratlan fordulat vetett véget a szerelmesek bujkálásnak, 1834 decemberében, 55 éves korában elhunyt Zichy Károly, aki a halála előtt még megláthatta 15. gyermekének születését. A gyászév letelte után már nem kellett titkolniuk érzelmeiket, Széchenyi végre feleségül vehette szerelmét. A hűséges barátnővel közvetlenül az esküvője előtt is találkozott. Részlet a Naplóból: „1836. Február 2-án. Templom. Grassal[kovich] Tini. Ki igen jó hozzám.„” Hogy miért ment Széchenyi templomba Esterházy Leopoldinával? Arra a budai, Krisztina körúti templom anyakönyve ad magyarázatot: 1836. február 4-én a gróf ott esküdött meg nagy szerelemével, Crescence-szal. (Érdekesség,dekesség, hogy a Széchenyi életéről forgatott A hídember című film esküvő jelenetét a gödöllői kastélykápolnában vették fel.) Tizenkét évet vártak egymásra a szerelmesek. Házasságukból három gyermek született. Két fiuk közül Béla utazó lett, Ödön pedig török pasa rangot kapott Konstantinápolyban, miután példaszerűen megszervezte a város tűzoltó parancsnokságát. Kislányuk mindössze néhány hetet élt. A Grassalkovich és a Széchenyi család barátsága az esküvő után is megmaradt, legalábbis erre utalnak Széchenyi Naplójának bejegyzései: „1840. szeptember 8-án Gr[assalkovich] Tini Gödöllőről Debrő miatt Október 22-én Tini mindig, de ma kivált dühös –– Grassalk[ovich]on afféle láz ütött ki.”
Ez utóbbi naplóbejegyzés azért érdekes, mert megerősíti, hogy III. Antal élete utolsó hónapjaiban sokat betegeskedett, és egy évvel később, 70 éves korában el is hunyt. Férje halála után Leopoldina mind kevesebb időt töltött Gödöllőn, de változatlanul tartotta a kapcsolatot Széchenyiékkel, nem csak színházban vagy vacsorákon találkoztak, hanem a gróf levelezett is vele. „Kedves, jó Hercegnőm! Nem is tudja elképzelni, milyen örömöt jelentettek magányomban a hónap harmadik napján keltezett, kedves sorai, hiszen újra módom volt olvasni azt, amit oly hosszú idő óta nélkülöztem. Ha nem állna fenn az a kötelességtudat, amely kegyetlenül ideláncol, s nem engedi ügyeimet befejezetlenül hagyni, egy pillanatig sem haboznék, hogy Bécsbe siessek, megcsókolni az Ön kezét. Crescence Gräfenbergben tartózkodik – s attól tartok, hogy aligha láthatom az elkövetkező tavasz előtt. Bélám jobban tetszik nekem, mint korábban, már tud úszni, lovagolni, tanul angolul, a kicsi még egészen kínai, kövér, egészséges és semmi költészet... Szomorú, de mi magyarok vagy alszunk, vagy száguldozunk. Vagy semmi gőz, vagy robbanásra kész a kazán. Nekem nem hiányzik, ha nem merülünk örökre mély álomba, de az sem hiányzik, hogy akár a holttestemen keresztül, minden lerombolódjék az alapoktól kezdve. Hazafinak lenni a szó nemes értelmében, nem a parádékon, hanem a valóságban, nehezebb, mint hinnénk, higgye el ezt kedves Hercegnő. Engedje meg, hogy kezét csókoljam s áldást kérjek Önre. Széchenyi István 1846. november 7-én.” A grófot, mint ismert, később a ma Bécshez tartozó Döblingben ápolták. Ott is halt meg 150 esztendeje. Érdekesség, hogy Széchenyi István, elsősorban a Lánchíd megvalósításában együttműködött a kastélyt később birtokló Sina-családdal.
Külső hivatkozások
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n
Forrás
- Gödöllői Szolgálat 2010 - XIX. évfolyam - 13. szám http://www.szolgalat.com/gszolga100407.pdf
- Széchenyi A Pallas nagy lexikona
- Csorba László: Széchenyi István, Officina Nova, 1991. Magyar Könyvklub, 2001
- Ács Tibor: Katonaként is magyar, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2009, ISBN 9789633274859
- Kéri Edit: Mikor tanult meg Széchenyi magyarul?, Magyarok Világszövetsége Magyarok Háza, Budapest, 2000, ISBN 9630029898
