Pecznik János
Pecznik János (1914. március 30. Tápiószele - 1997. február 3. Gödöllő) a mezőgazdasági kémia tudományok doktora, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora.
Származása és tanulmányai
1914. március 30-án született Tápiószelén. Szülei uradalmi cselédek voltak a Benedikti családnál. Édesapja orosz hadifogságba esett az első világháborúban, János hétévesen látta először az édesapját.
Iskoláit Tápiószelén osztatlan iskolában kezdte, nagyon szeretett olvasni, jól tanult, hamar elsajátította a négy év anyagát. Tanítója javaslatára szülei beíratták az aszódi gimnáziumba, taníttatását a Benediktiek is támogatták. Időközben a szülők Budapestre költöztek, édesapja a Deák téri evangélikus iskolában lett pedellus, édesanyja pedig szakácsnő a püspöki konyhán. Pecznik János is a fővárosban folytatta tanulmányait a Vas utcai Felsőfokú Kereskedelmi Iskolában, ahol 1933-ban kitűnően érettségizett. Tanára volt például Szerb Antal író, irodalomtörténész, aki az irodalom szeretetére nevelte őt. Egy évig a Török és Társa Gyógyszerészeti Gyárban dolgozott. Majd beiratkozott a József Nádor Tudományegyetemre, ahol 1938-ban vegyészmérnöki és mezőgazdasági szaktanári diplomát szerzett. Megírta egyetemi doktori disszertációját a műegyetem kémia tanszékén, de a második világháború kitörése és opponens tanárának tragikus halála miatt megvédeni már nem tudta.
Életpályája
Győrben kezdett el dolgozni a Graáb és Társa Műbőrgyárban. Innen pályázta meg 1939-ben a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia tanársegédi állását. A sikeres pályázattal Kuthy Sándor professzor mellé került, akivel többször összehozta még a sors pályája folyamán. A tanársegédi állás mellett a Keszthelyi Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója is lett. Ez szép szakasza volt életének, mert nagy élvezettel vetette bele magát a tanításba. 1940-ben Észak-Erdély visszacsatolásakor Kuthy professzor Kolozsvárra ment. Pecznik János nem követte professzorát, nem akarta itt hagyni a szüleit. Pályázat útján elnyerte a Szarvasi Mezőgazdaság Felsőfokú Tanintézet kémiatanári állását, ahol hamarosan igazgatóhelyettes lett. A háború alatt többször is behívták Gödöllőre a Katonai Kiegészítő Parancsnokságra. Karpaszományos hadapród őrmesteri rangot kapott, és a hadtáp élelmiszerellátó részlegéhez osztották be. A háború alatt szülei visszaköltöztek Tápiószelére.
Budapest ostromát Nagytéténynél élte át, ahonnan csapatteste feloszlása után gyalogosan indult el szüleihez. Budapesten a Hungária körútnál szovjet fogságba esett, és Gödöllőre került a premontrei gimnázium épületében létesített hadifogoly gyűjtőtáborba. Pestről gyalog kellett megtenni az utat Gödöllőig. Volt olyan időszak, hogy 40.000 embert is bezsúfoltak a gimnáziumba. Fűtés nem volt, gyönge volt az élelmezés, rendszerint silány sárgaborsólevest adtak, amitől hasmenést kaptak. Lehetetlenség volt megszökni a négyszeres drótkerítéssel körülvett táborból. 1945 januárban esett fogságba és márciusban tovább szállították őket Ceglédre egy újabb gyűjtőtáborba, ahonnan a Szovjetunióba vitték volna őket szerelvényeken a terv szerint. Júniusban azonban sikerült kiszabadulnia a táborból elbocsájtó igazolvánnyal.
Amikor Tápiószelén kiheverte a fogság viszontagságait, megerősödött, visszament a régi állomáshelyére, a szarvasi Tessedik Sámuel Mezőgazdasági Felsőfokú Tanintézetbe. 1946-ban ismét Keszthelyre helyezték a mezőgazdasági szakközépiskolába. Kémiatanár és igazgatóhelyettes, majd az időközben megszervezett Mezőgazdasági Tanárképző igazgatója lett. 1948-ban Tolna megyébe, Lengyel községbe került, az itt létesített Mezőgazdasági Szakközépiskola kémia tanári és igazgatóhelyettesi állását töltötte be. 1950-ben fia született, és Lengyelből már családosan Debrecenbe ment a Mezőgazdasági Akadémiára, ahonnan fia egészségügyi problémái miatt rövid idő után távozott. Budapesten a Földművelési Minisztériumban, majd a szerveződő agráregyetemen kapott állást, ismét Kuthy professzor mellett lett adjunktus. Ebben az időben nem volt saját lakása, albérletben lakott Budán, családja pedig hol Tápiószelén, hol Keszthelyen tartózkodott a nagyszülőknél.
1950 nyarán a vakációban kémia tankönyvet kellett írnia a mezőgazdasági szakközépiskolák számára. A könyv olyan jól sikerült, hogy 17 kiadást ért meg. 1951-ben az Agrártudományi Egyetem Gödöllőre költözött a volt premontrei gimnázium épületébe, amelyet Pecznik János jól ismert a rossz emlékű hadifogolytábor időszakából. A gödöllői egyetemen rábízták a kémia tanszék megszervezését. 1952 szeptemberében beindult a Gödöllői Agrártudományi Egyetem 3 karral: növénytermesztés, állattenyésztés és közgazdaság. Ekkor családjával együtt végleg Gödöllőn telepedett le. Először társbérleti lakást kaptak, óvodai elhelyezést, ilyen módon már a felesége is tudott dolgozni. Ettől kezdve tanszékvezető volt, az agrokémia, majd a mezőgazdasági kémia tanszéket vezette.
1956-ban az Agronómiai Kar dékánja volt. Az október 23-i eseményeket Budapesten élte át, az egyetem Villányi úti épületében. Máthé Imre, az egyetem akkori rektora, rábízta a gödöllői események irányítását. 1956. október 27-én megalakult az egyetemen az Ideiglenes Nemzeti Tanács, melynek elnökévé választották Pecznik Jánost. A forradalom idején fő törekvése volt a rend fenntartása, az emberi életek megvédése, a Gödöllőn rekedt diákok és alkalmazottak ellátása. A forradalmat követően több neves professzort eltávolítottak az egyetemről, Pecznik Jánosnak nem esett bántódása. A fegyelmi vizsgálat jegyzőkönyve szerint azt mondta: „Előre láttam, szinte lépésről lépésre, hogy mi fog történni, tudtam, hogy mi lesz a vége, ezért legfőbb törekvésünk az első perctől kezdve az emberi életek megvédése, a rend fenntartása és az itt rekedt hallgatók, alkalmazottak élelmezési ellátása.”
A talajerő-gazdálkodás, a műtrágyázás, a levélen keresztüli trágyázás kérdései című akadémiai doktori disszertációját 1968-ban védte meg. A gödöllői egyetemen 1952-1980 között tanszékvezető, 1956-tól 1959-ig dékán, 1969-1978 között rektorhelyettes volt.
1984-ben vonult nyugdíjba, de tudományos és oktatói munkáját tovább folytatta, míg egészségi állapota engedte.
Szerepe a közművelődésben
Pecznik János azonban nem zárkózott be a tudomány világába, fontos feladatának tekintette a közművelődést is. Egyetemi munkája mellett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) gödöllői járási-városi szervezetének elnökeként tevékenykedett több évtizeden át. Társadalmi megbízatásban irányította a társulatot, ami ekkor igen jelentős szerepet játszott a tudományok népszerűsítésében, az általános műveltség elterjesztésében. Ebben az időben a helyi szervezetnek mintegy kétszáz tagja volt: az ügy iránt elkötelezett értelmiségiek, köztük több hazai és nemzetközi szaktekintély. Évente közel ezer rendezvényt – előadást, tanfolyamot, országjárást, bemutatót tartottak nemcsak a járásban és a városban, hanem az ország egész területén. Elnöksége alatt a gödöllői járási-városi szervezet munkája országosan elismertté vált. Kiemelkedő ismeretterjesztő tevékenységét több megyei és országos kitüntetés bizonyítja.
„Igazi pedagógusként a jövőről is gondoskodott – írja róla Hajnal Irén, a TIT gödöllői szervezetének titkára –, az egyetemen ezekben az években alakult hallgatói TIT-csoport tagjai megismerhették, hogyan kell egyszerűen, szerényen és közérthetően átadni a tudást és tisztelni a ránk figyelő embert. Közvetlensége, emberi magatartása tette őt az egyik legismertebb, legnépszerűbb gödöllői professzorrá.”
Halála
Rövid ideig tartó súlyos szenvedés után 1997. február 3-án hunyt el. Hamvait családja a tápiószelei evangélikus temetőben, szülei sírjában helyezte el.
Tudományos munkái
- A karbamid alkalmazása a mezőgazdaságban (lektor)
- Búvár 1943. február - Népszerű tudományos folyóirat IX. évfolyam 2. szám (szerző)
- Búvár 1943. január-december - Népszerű tudományos folyóirat - IX. évfolyam 1-12. szám (szerző)
- Levéltrágyázás (szerkesztő)
- Műtrágyázás karbamiddal (szerző)
Kitüntetései
- Munka Érdemrend ezüst fokozata (1984)
- Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje (1994)
- Felsőoktatás Kiváló Dolgozója (1953) – erre volt a legbüszkébb, ezt tartotta élete legfontosabb szolgálatának
