• A A
• 
• 
• Gyerekeknek
• Kapcsolat
• Katalógus
• Gödöllő
  wiki
• IRKA

A Dűne történetét David Lynch filmes feldolgozásából biztosan sokan ismerik: az Arrakis bolygón bányásszák a Fűszert, ami többek közt az űrben való navigáláshoz szükséges; ezt a bolygót kapják meg felügyelni a Császártól az Atreidesek, de a korábbi tulajdonosok, a Harkonnenek bosszúra készülnek. Az események azonban az Atreides-örökös, Paul kiválasztottsága miatt érdekesen alakulnak...

A Dűne könyvként az egyik legnagyobb klasszikusnak számít a sci-fi irodalomban, ennek ellenére én sokáig csak a filmes feldolgozásokból ismertem. Ezekből azonban nem igazán állt össze a történet a fejemben: Lynch filmjét szerintem a könyv elolvasása után kell megnézni a filmet, és akkor jobb lesz, sőt; a miniszéria az olcsó megoldásai ellenére egész korrekt lett, de a sztori ott is csak mérsékelten jött át. Talán ez egy ilyen könyv, nem egyszerű filmre vinni.

A világépítésben remekel az író, a nemes házak, a navigátorok és a boszorkányok rendje, a különleges képességek, Arrakis, a fremen őslakosok és a Birodalom szokásai, törvényei igazi csemege lehet annak, aki szereti az aprólékos leírásokat. Mindemellett persze a mondanivaló sem sikkad el, többek között tekinthető ez az egyik első öko-sci-finek, de ennél sokrétűbb ez a regény.

Annyira alapmű, hogy részben vagy egészében rengeteg hommage született a nyomán. A fantasy-sci-fi keverékek, többek közt a Csillagok háborúja és a Warhammer 40000 világa a Dűne látványosra turbózott változatai. Ursula K. Le Guin-től kezdve (ökológia és társadalom), Orson Scott Card-on át (Alvin és Ender, mint kiválasztott, illetve problémamegoldó okos gyerek) a vallás(oka)t középpontba állító sci-fikig nagyon érezhető a hatása.

Amiért nekem nem nyerte el száz százalékig a tetszésemet, az egyrészt épp a fent említett részletes világépítés. Ez a néha funkciótlan „pepecselés” leginkább a fantasy regényekre jellemző – a mai fantasy-kben egészen elburjánzó mértékben –, és megvan a saját olvasói tábora, amibe én nem igazán tartozom bele. A másik problémám Paul karakterével volt, aki az elején egy okos, talpraesett, emberileg is nagyformátumú személyiség volt, aki aztán a kiválasztottságával és képességei felfedezésével együtt látszólag az intelligenciáját és az emberségét is elveszítette. A fremenek élén hirtelen nemcsak hatalommániássá vált, hanem az esze is odalett – helyette a „különleges képességeim mindent megoldanak” kezdett dominálni. Emiatt az erős háttérvilághoz költött kerettörténet – mert szerintem Herbert-et jobban érdekelte a kitalált világa, mint a benne szereplők – egy közepes, kicsit hiteltelen sztorivá silányul.

Hibái ellenére ez a könyv a sci-fik és a mai popkultúra szempontjából is annyira alapmű, hogy mindenkinek ajánlott az elolvasása.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!