Andy Weir: A marsi (könyvajánló)

Ez a könyv tökéletes. Minden eleme nagyon a helyén van, mindenből pontosan annyi és úgy van benne, ahogy kell. A hype, a marketing dumák a borítón most nem hazudnak. Egyetlen nyamvadt Seiun díjon kívül még díjakat sem kapott (ami manapság inkább pozitív előjel).

Az egyszerű alaphelyzet szerint Mark Watney űrhajós elszakad a marsi expedíció többi tagjától, és a Marson ragad. Nem járunk a túl messzi jövőben, az űrutazás a Marsig hónapokig tart, a kommunikáció nehézkes, a levegő és az élelem sem tart örökké, a technikai problémákat pedig csak a rendelkezésre álló eszközökkel lehetséges megoldani. Túl kell tehát élni, akár több évig is, mire bármiféle segítségre számíthatna. Hogy Watney botanikus és gépészmérnök, pont jól jön egy ilyen feladathoz.

A szimpla túlélős sztorit két dolog dobja fel nagyon. Az egyik a maitól egyáltalán nem távol álló tudomány, a számítások, az ötletek, az emberi leleményesség a szélsőséges helyzetekben: ha csak a technikai oldalát nézzük, akkor Watney problémamegoldó készsége pontosan az, amire ehhez a történethez szükség van. De ott van a másik, a pszichológiai oldal, ami lehet, hogy még ennél a technikai tudásnál is fontosabb. De összeszorított fogak, hősiesség és pátosz helyett egy sokkal hatékonyabb eszközt vet be az író: a humort. Így főhősünknek nemcsak a tudása, hanem a személyisége is a lehető legalkalmasabb a túlélésre – és arra, hogy minket szórakoztasson.

A szórakoztatáson (és az érdekes tudományos tényeken) felül túl sokat nem ad a könyv*, de mindezt annyira jól csinálja, hogy ez a legminimálisabb mértékben sem hiányzott.

*Ha Dan Simmons írta volna, akkor Watney Agatha Christie helyett Musil-t olvas, és poénok helyett A tulajdonságok nélküli emberről filozofál. :)