Református templom

Innen: Gödöllő
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gönczi Krisztina (vitalap | szerkesztései) 2022. október 18., 10:00-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „Gödöllőnek két református temploma volt, az első egy kőtemplom, amit 1657-ben építettek, a másodikat 1744-ben kezdték el építeni. == A templom története…”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Gödöllőnek két református temploma volt, az első egy kőtemplom, amit 1657-ben építettek, a másodikat 1744-ben kezdték el építeni.

A templom története

Az első gödöllői Református templomot 1657-ben építtették fel az akkor még nem létező Grassalkovich-kastély területén. A templomot I. Grassalkovich Antal gróf lebonttatta és a helyére felépítette kastélyát 1744-ben. A gödöllői reformátusokat telekkel, építőanyaggal és pénzzel kompenzálta. A templom a gróf adományából és közadakozásból épült fel. Az új templom barokk stílusban épült, hagymasisakos homlokzati középtoronnyal. Felszentelése 1745. április 11-én volt. Ekkor még nem volt harang a toronyban, az csak 1768-ban került oda.

1801-ben a templom tornyát három méterrel megemelték. 1827-ben toronygombot tettek a torony tetejére, és toronyórát szereltettek be. A gyülekezet növekedése miatt az épületet a toronnyal szembeni résznél kitágítottak. 19834-ben újabb harang került a templomba, és egy orgona a karzatra. 1857-ben egy nagyobb tatarozáson esett át az épület.

1912-ben betonra cseréltek az eredeti karzatot és mennyezetet, amelyek festéssel és fafaragással készültek. Erre azért volt szükség, mert az faszerkezet elkorhadt. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett a templom. A renoválás hosszú hónapokig tartott. Elsőnek az épületet és az orgona sérüléseit hozták helyre, a tornyot csak 1950-ben újították fel. Barokk- és műemlékjellegét az 1970-es években átesett tatarozáson veszítette el.

1993-ban felújították a templomtornyot és elkészült a református lelkészlak is. A templom óráját 2004-ben javították meg.


A Református templom lelkészei 1652-1993

  • 1652-1657 Némedi Mihály
  • 1666-1702 Marosi Mihály (36 évig)
  • 1702-1736 ifj. Marosi Mihály (34 évig)
  • 1736-1737 Veszprémi Ferenc (1 évig)
  • 1737-1742 Dömsödi jános (5 évig)82
  • 1742-1775 Váradi István (34 évig)83
  • 1775-1785 ifj. Váradi István (10 évig)
  • 1785-1792 Pap István (8 évig)
  • 1793-1794 Szombathy János (10 hónapig)
  • 1794-1831 Gaal Dániel (26 évig)
  • 1832−1865 Erdélyi Ferenc (33 évig)
  • 1865−1910 Gönczy Benő (45 évig)
  • 1910-1917 Bárdi Pál (7 évig)
  • 1917-1949 ifj. dr. Szabó Aladár (32 évig)
  • 1949-1960 P. Tóth Lajos (12 évig)
  • 1960-1979 Kéri Sándor (19 évig)
  • 1979-1993 Szente Péter (13 és fél évig)
  • 1993-1993 Szászfalvi Imre (1 hó)
  • 1993- Nagy Károly

Gödöllőn van eltemetve:

  • Erdélyi Ferenc 1865. 04. 22.
  • Gönczy Benő 1910. 02. 15.
  • ifj. dr. Szabó Aladár 1948. 02. 04.