„Erkel Ferenc” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
(13 közbenső módosítást, amit 3 másik szerkesztő végzett, nem mutattunk)
1. sor: 1. sor:
[[Fájl:1320 Portrait 60.jpg|thumb|250px|right|Erkel Ferenc]]
'''Erkel Ferenc''' (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.) magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész.
Erkel Ferenc (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.)
[[Fájl:erkel.jpg|thumb|250px|right|Erkel Ferenc]]
 
== Életútja ==
== Életútja ==
15. sor: 14. sor:

== Műveiről ==
== Műveiről ==
[[Fájl:erkel2.jpg|thumb|350px|right|Erkel Ferenc szülőháza Gyulán]]
1837-ben megnyílt a Pesti Magyar Színház, melynek karmestere Erkel Ferenc lett, s három évvel később az új névvel ellátott Magyar Nemzeti Színház bemutatta első operáját, a Bátori Máriát. Az opera feltűnést keltett szélesen mintázott történelmi tablóival. Kezdettől fogva kereste és megtalálta a módját, hogy az olaszos dallamosságot a verbunkos hagyománnyal, mint nemzeti stílussal egyesítse. A szövegkönyv szerzője már ekkor is az az Egressy Béni volt, aki egészen 1851-es haláláig hasznos segítőtársa volt Erkelnek operaszerzői munkájában is.
Ifjúkorának fő művét, a Hunyadi Lászlót 1844-ben mutatták be. Az első maradandó értékű magyar opera, mely az 1848 felé haladó Magyarország „politikai dalműve“ lett. A „Meghalt a cselszövő“ című kórusrészlet a forradalom tömegdala lett, s az operához készült nyitány az első magyar szimfónikus költemény. Fő érdeme – a jó szerkezeten, a jellemek sokrétű ábrázolásán kívül –, hogy az idegen zenei elemekkel szemben biztosítja a magyaros motívumok túlsúlyát. A drámai csúcspontokon többnyire verbunkos zene hangzik fel. Az opera Hunyadi János nándorfehérvári győzelmétől és halálától László lefejezéséig beszéli el az eseményeket. A Hunyadi évében, 1844-ben készült el a Himnusz, amelynek megzenésítését pályázatot írtak ki. A nemes vetélkedésből Erkel Ferenc került ki győztesen. 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amely Erkel vezetésével adta első koncertjét a Nemzeti Múzeum dísztermében. Erkel volt a Liszt Ferenc elnökletével 1875-ben létrejött Zeneakadémia első igazgatója is. Erkel Ferenc a magyar nemzeti opera megteremtője.

1837-ben megnyílt a Pesti Magyar Színház, melynek karmestere Erkel Ferenc lett, s három évvel később az új névvel ellátott Magyar Nemzeti Színház bemutatta első operáját, a Bátori Máriát. Az opera feltűnést keltett szélesen mintázott történelmi tablóival. Kezdettől fogva kereste és megtalálta a módját, hogy az olaszos dallamosságot a verbunkos hagyománnyal, mint nemzeti stílussal egyesítse. A szövegkönyv szerzője már ekkor is az az Egressy Béni volt, aki egészen 1851-es haláláig hasznos segítőtársa volt Erkelnek operaszerzői munkájában is. Ifjúkorának fő művét, a Hunyadi Lászlót 1844-ben mutatták be. Az első maradandó értékű magyar opera, mely az 1848 felé haladó Magyarország „politikai dalműve“ lett. A
„Meghalt a cselszövő“ című kórusrészlet a forradalom tömegdala lett, s az operához készült nyitány az első magyar szimfónikus költemény. Fő érdeme – a jó szerkezeten, a jellemek sokrétű ábrázolásán kívül –, hogy az idegen zenei elemekkel szemben biztosítja a magyaros motívumok túlsúlyát. A drámai
csúcspontokon többnyire verbunkos zene hangzik fel. Az opera Hunyadi János nándorfehérvári győzelmétől és halálától László lefejezéséig beszéli el az eseményeket. A Hunyadi évében, 1844-ben
készült el a Himnusz, amelynek megzenésítését pályázatot írtak ki. A nemes vetélkedésből Erkel Ferenc került ki győztesen. 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amely Erkel vezetésével adta első koncertjét a Nemzeti Múzeum dísztermében. Erkel volt a Liszt Ferenc elnökletével 1875-ben létrejött Zeneakadémia első igazgatója is. Erkel Ferenc a magyar nemzeti opera megteremtője.
Egy teljes évtizedig foglalkoztatta Erkelt a Bánk bán témája. Az opera főhőse a XIII. századi Magyarország történelmi személyisége. 1860 táján új korszak kezdődött hazánkban. Újjáéledt a ‘48-as szellem, előtérbe kerülhetett a nemzeti kultúra. Így válhatott valóra Erkel álma: 1861-ben végre bemutatták a Bánk bánt a Nemzeti Színházban, aminek alapja Katona József drámája. Az operában a látványosságot a változatosságot a kóruson kívül népi eredetű táncmotívumok gazadagítják, ez itt a kor kedvelt tánca a csárdás. Későbbi műveiben: Dózsa György, Brankovics György a magyar énekbeszéd (recitativo) és kórusdráma kialakítására tesz kísérletet. Újító törekvéseit azonban a közönség nem érti meg. A mester öregkorára magára marad. 1890-ben nyolcvanadik születésnapján lépett utoljára pódiumra a Filharmóniai Társaság hangversenyén.

== Művei ==
== Művei ==
[[Fájl:erkel3.png|thumb|250px|right|Himnusz kottája]]
;Vokális művek
* '''Operák''' (Válogatás):
** ''Bátori Mária'', opera 2 felvonásban (1840)
** ''Hunyadi László'', opera 4 felvonásban (1844)
** ''Erzsébet'', opera 3 felvonásban (1857)
** ''Bánk bán'', opera 3 felvonásban (1861)
** ''István király'', opera 4 felvonásban (1885)

;Vokális művek
* '''Kantáta''':
* Operák:
** '''[[Bátori Mária]]''', opera 2 felvonásban ([[1840]]) -  L. 20. (M. 11.).
** '''[[Hunyadi László (opera)|Hunyadi László]]''', opera 4 felvonásban ([[1844]]) - L. 25. (M. 18.).
** '''Erzsébet''', opera 3 felvonásban ([[1857]]) -  L. 51. (M. 42.) Csak a második felvonás Erkel műve.
** '''[[Bánk bán (opera)|Bánk bán]]''', opera 3 felvonásban ([[1861]]) -  L. 53. (M. 43.).
** '''[[Sarolta (opera)|Sarolta]]''', vígopera 3 felvonásban ([[1862]]) - L. 54. (M. 44.).
** '''[[Dózsa György (opera)|Dózsa György]]''', opera 5 felvonásban ([[1867]]) - L. 58. (M. 46.).
** '''[[Brankovics György (opera)|Brankovics György]]''', opera 4 felvonásban ([[1874]]) - L. 64. (M. 49.).
** '''[[Névtelen hősök]]''', opera 4 felvonásban ([[1880]]) -  L. 68. (M. 53.).
** '''[[István király (opera)|István király]]''', opera 4 felvonásban ([[1885]]) - L. 71. (M. 54.) Javarészt Erkel Gyula műve
** '''Kemény Simon''', opera 3 felvonásban (csak tervezett mű, egy énekszáma, az ''Immetullah románca'' az 1887-ben jelent meg) - L. 73. (M. 59.).
* Kantáta:
** ''Magyar Cantate'', négy szólóhangra, vegyeskarra, zenekarra (1867)
** ''Magyar Cantate'', négy szólóhangra, vegyeskarra, zenekarra (1867)
* Karművek:
** ''Litánia, zenekari kísérettel'', ([[1822]]—[[1825]]) - L. 1. (M. 1.).
** ''[[Magyar himnusz|Himnusz]]'', ([[1844]]) - L. 30. (M. 22.).
** ''Köri kördal'', ([[1844]]) - L. 33. (M. 25.).
** ''Kar Ének Pestalozzi Emlékünnepére, vegyeskarra orgona- vagy harmóniumkísérettel'', ([[1846]]) - L. 39. (M. 31.).
** ''Ferenc József császárt üdvözlő ének'', ([[1852]]) - L. 44. (M. 36.).
** ''Gyászkar férfikarra: A halálnak éjszakája vissza őt nem adja már'', (kb. [[1856]]) - L. 50. (M. 41.).
** ''Dalár-induló, férfikarra'', ([[1872]]) - L. 62. (M. 48.).
** ''Férfikar: Buzgó kebellel'', ([[1875]]) - L. 66. (M. 51.).
** ''Magyar király-himnusz'', ([[1892]]) - L. 77. (M. 57.).
** ''Elvennélek én, csak adnának...'' és ''A faluban utcahosszat...'' férfikar ([[1892]]) - L. 76. (M. 58.).
** ''Jelige Erkel Ferenctől'', ([[1875]])- L. 65. (M. 50.).
** ''Kiért ürítsem epohárt...'' férfikar töredéke (?) - L. 60. (M. 61.).
** ''Üdvözlő dal'', befejezetlen férfikar (?) - L. 69. (M. 62.).
* Kísérőzenék, balettbetétek, népszínműzenék stb.:
** ''Zene a Magyar Színház egy társulati rendezvényéhez'' (?) Tréfás színlap 1838. augusztus 9-ről ''Párthad a Magyar Színházban'' címmel. Legány feltevése szerint csak plakát formájú gúnyirat (M. 5.).
** ''Kegyenc'', színpadi zene gr. Teleki László szomorújátékához ([[1841]]) - L. 21. (M. 15.).
** ''Velencei csajkás'', színmű kísérőzenéje 7 hangszerre. Major nem említi. - L. 4. 1836 előtti mű.
** ''A kalandor'', Ney Ferenc népszínműve, Erkel egy kétszólamú férfikart írt hozzá ''Enni, inni, dőzsölgetni'' kezdősorral - L. 27. (M. 19.).
** ''Két pisztoly'', Szigligeti Ede színműve Erkel Ferenc 15-dalával, illetőleg betétszámával ([[1844]]) - L. 28. (M. 20.).
** ''Zsidó'', Szigligeti Ede színművéhez Erkel 12 betétszámot dolgozott fel ([[1844]]) - L. 31. (M. 23.).
** ''Nemesek hadnagya'', Kovács Pál drámája Erkel 3 dalával ([[1844]]) - L. 32. (M. 24.).
** ''Székely leány Pesten'', Pajor Nina népszínműve Erkel és Huber Károly zenéjével ([[1855]]) - M. nem említi. L. 48.
** ''Debreczeni rüpők'', Szigligeti Ede népszínműve Erkel dalaival ([[1845]]) - L. 34. (M. 26.).
** ''A rab'', Szigligeti Ede színműve Doppler Ferenc nyitányával és Erkel 4 műdalfeldolgozásával ([[1845]]) - L. 37. (M. 29.).
** ''Egy szekrény rejtelme'', Szigligeti Ede népszínműve Erkel 12—14 betétszámával az előadásoktól függően ([[1846]]) - L. 40. (M. 32.).
** ''Sakkjáték, pantomim'', először Bónis Ferenc említi a Zenei lexikonban ([[1853]]) - L. 46. (M. 38.).
** ''Salvator Rosa'', Degré Alajos melodrámája Erkel és a Doppler fivérek zenéjével ([[1855]]) - L. 49. (M. 40.).
* Dalok
** ''Alpenunschuld'' (Alpesi ártatlanság), kb. 1836-ban keletkezett és egy német színmű betétszáma lehetett - L. 5. (M. 3.).
** ''Ungarisches Nationallied (Magyar nemzeti dal)'', (1846) - L. 22. (M. 16.).
** ''Szózat'', Vörösmarty versének megzenésítése (1843) - L. 24. (M. 17.).
** ''Auf einer Ungarhaide (Magyar pusztán)'', 1843-ban írta, a ''Sarolta'' című operában Gyula áriája lesz az első felvonásban ''Jártam messze, puszta téren'' kezdősorral - L. 38. (M. 30.).
** ''A magyarok istene'', Petőfi Sándor szövegére (1863) - L. 55. (M. 45.).
** ''Albumlap Stéger Ferencnek'', (1852) - L. 45. (M. 37.).
** ''Késő ősznek hideg szele'', dalbetét Blaha Lujza számára Tóth Ede ''A tolonc'' című népszínművéhez (1876) - L. 67. (M. 52.).
** ''Ki boldog erdején a kis madár'', (1870) - L. 61. (M. 61.).
** ''Énekkettősök (duettek)'' - M. nem említi. L. 56.

== Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola ==
* '''Karművek''' (Válogatás):
** ''Litánia, zenekari kísérettel'', (1822—1825)
** ''Magyar himnusz'', (1844)
** ''Köri kördal'', (1844)
** ''Dalár-induló, férfikarra'', (1872)
** ''Magyar király-himnusz'', (1892)
** ''Elvennélek én, csak adnának...'' és ''A faluban utcahosszat...'' férfikar (1892)
 
* '''Kísérőzenék, balettbetétek, népszínműzenék''' stb. (Válogatás):
** ''Zene a Magyar Színház egy társulati rendezvényéhez'' Tréfás színlap 1838. augusztus 9-ről ''Párthad a Magyar Színházban'' címmel.
** ''Kegyenc'', színpadi zene gr. Teleki László szomorújátékához (1841)
** ''Velencei csajkás'', színmű kísérőzenéje 7 hangszerre.
** ''Nemesek hadnagya'', Kovács Pál drámája Erkel 3 dalával (1844)
** ''Székely leány Pesten'', Pajor Nina népszínműve Erkel és Huber Károly zenéjével (1855)
** ''Salvator Rosa'', Degré Alajos melodrámája Erkel és a Doppler fivérek zenéjével (1855)
 
* '''Dalok''' (Válogatás):
** ''Alpenunschuld'' (Alpesi ártatlanság), kb. 1836-ban keletkezett és egy német színmű betétszáma lehetett
** ''Ungarisches Nationallied (Magyar nemzeti dal)'', (1846)
** ''Szózat'', Vörösmarty versének megzenésítése (1843)
** ''A magyarok istene'', Petőfi Sándor szövegére (1863)
** ''Énekkettősök (duettek)''

== Emlékezete ==
[[Fájl:erkel4.jpg|thumb|200px|right|Erkel Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából kiadott emlékbélyeg]]
Emlékét Budapesten színház (a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza), az 1952-ben alapított Erkel Ferenc-díj, továbbá számos közterület és kulturális intézmény őrzi. Gyulai szülőháza múzeumként működik. Sakkozóként is tisztelik emlékét, 1921 óta rendszeresen megrendezik az Erkel Ferenc Emlékversenyt szülővárosában, Gyulán. Keleti Márton 1952-ben filmet készített Erkel címmel a zeneszerző életéről.
Erkel Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából emlékbélyeget adott ki 1960-ban a Magyar Posta. 2010-ben Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójára arany emlékérmét bocsátott ki a  Magyar Nemzeti Bank, tervező ifjabb Szlávics László.
== [[Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola]] ==

Erkel Ferenc nevét városunkban 1981. május 26. óta iskola viseli. A névadóról minden esztendőben megemlékeznek, az idei tanévben azonban, a bicentenárium és a névadás 30. évfordulója alkalmából november 6-19. között gazdag programmal tisztelegnek a Himnusz zeneszerzőjének emléke előtt, amelyben többek között koncertek, színi előadások és műveltségi vetélkedők kapnak helyet.

== Forrás ==

== Forrás ==
*[http://hu.wikipedia.org/wiki/Erkel_Ferenc Wikipedia/Erkel Ferenc]
*[http://www.szolgalat.com/gszolga101103.pdf Gödöllői Szolgálat 2010. november 3. XIX. évfolyam 39. szám]
 
[[Kategória:Személyek]]
[[Kategória:Zenészek]]

A lap jelenlegi, 2020. október 31., 10:09-kori változata

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.) magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész.

Erkel Ferenc

Életútja

A XIX. századi magyar zenekultúra vezető egyénisége nevét legtöbbször a Himnusz zeneszerzőjeként említjük. Ő a verbunkos muzsikára épülő magyar nemzeti opera megteremtője, zeneszerző, karmester, zongoraművész és pedagógus egy személyben. Muzsikus családból származott, apja tanító és templomi karnagy volt szülővárosában, Gyulán. Tíz testvérével együtt nevelkedett a kis műemlékvárosban, itt kezdte meg zenei tanulmányait.

Munkássága

Művészi kialakulását három városnak köszönheti: Pozsonyban tesz szert klasszikus zenei műveltségre. Ez a reformkori város a kulturális élet központja volt. Itt ismerkedik meg Bihari Jánossal, a magyar tánczenét játszó virtuóz hegedűssel. A Pozsonyban szerzett zenei élmények Erkel érdeklődését a magyar verbunkos muzsikára irányították. Életének következő állomása a műemlékekben gazdag Kolozsvár, ahol előadói gyakorlatot szerez, mint zongoraművész és karnagy. Ez az alkotás az olasz, a francia és a német opera szerkezetét mintázta, de már egy-egy verbunkos dallam is felcsendült benne. Kolozsvár után Pestre került, ahol egészen más világ fogadta. Itt az öntudatosodó polgárság az állandó német hatás ellensúlyozására törekedett. Erkel a várban lakott, a történelmi emlékek között, s Pest-Budán sajátította el a színházi muzsikus sokrétű mesterségének fortélyait. Pályájának emelkedése egybeesik a magyar zenei élet fejlődésével.

Műveiről

Erkel Ferenc szülőháza Gyulán

1837-ben megnyílt a Pesti Magyar Színház, melynek karmestere Erkel Ferenc lett, s három évvel később az új névvel ellátott Magyar Nemzeti Színház bemutatta első operáját, a Bátori Máriát. Az opera feltűnést keltett szélesen mintázott történelmi tablóival. Kezdettől fogva kereste és megtalálta a módját, hogy az olaszos dallamosságot a verbunkos hagyománnyal, mint nemzeti stílussal egyesítse. A szövegkönyv szerzője már ekkor is az az Egressy Béni volt, aki egészen 1851-es haláláig hasznos segítőtársa volt Erkelnek operaszerzői munkájában is.

Ifjúkorának fő művét, a Hunyadi Lászlót 1844-ben mutatták be. Az első maradandó értékű magyar opera, mely az 1848 felé haladó Magyarország „politikai dalműve“ lett. A „Meghalt a cselszövő“ című kórusrészlet a forradalom tömegdala lett, s az operához készült nyitány az első magyar szimfónikus költemény. Fő érdeme – a jó szerkezeten, a jellemek sokrétű ábrázolásán kívül –, hogy az idegen zenei elemekkel szemben biztosítja a magyaros motívumok túlsúlyát. A drámai csúcspontokon többnyire verbunkos zene hangzik fel. Az opera Hunyadi János nándorfehérvári győzelmétől és halálától László lefejezéséig beszéli el az eseményeket. A Hunyadi évében, 1844-ben készült el a Himnusz, amelynek megzenésítését pályázatot írtak ki. A nemes vetélkedésből Erkel Ferenc került ki győztesen. 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amely Erkel vezetésével adta első koncertjét a Nemzeti Múzeum dísztermében. Erkel volt a Liszt Ferenc elnökletével 1875-ben létrejött Zeneakadémia első igazgatója is. Erkel Ferenc a magyar nemzeti opera megteremtője.

Egy teljes évtizedig foglalkoztatta Erkelt a Bánk bán témája. Az opera főhőse a XIII. századi Magyarország történelmi személyisége. 1860 táján új korszak kezdődött hazánkban. Újjáéledt a ‘48-as szellem, előtérbe kerülhetett a nemzeti kultúra. Így válhatott valóra Erkel álma: 1861-ben végre bemutatták a Bánk bánt a Nemzeti Színházban, aminek alapja Katona József drámája. Az operában a látványosságot a változatosságot a kóruson kívül népi eredetű táncmotívumok gazadagítják, ez itt a kor kedvelt tánca a csárdás. Későbbi műveiben: Dózsa György, Brankovics György a magyar énekbeszéd (recitativo) és kórusdráma kialakítására tesz kísérletet. Újító törekvéseit azonban a közönség nem érti meg. A mester öregkorára magára marad. 1890-ben nyolcvanadik születésnapján lépett utoljára pódiumra a Filharmóniai Társaság hangversenyén.

Művei

Himnusz kottája
Vokális művek
  • Operák (Válogatás):
    • Bátori Mária, opera 2 felvonásban (1840)
    • Hunyadi László, opera 4 felvonásban (1844)
    • Erzsébet, opera 3 felvonásban (1857)
    • Bánk bán, opera 3 felvonásban (1861)
    • István király, opera 4 felvonásban (1885)
  • Kantáta:
    • Magyar Cantate, négy szólóhangra, vegyeskarra, zenekarra (1867)
  • Karművek (Válogatás):
    • Litánia, zenekari kísérettel, (1822—1825)
    • Magyar himnusz, (1844)
    • Köri kördal, (1844)
    • Dalár-induló, férfikarra, (1872)
    • Magyar király-himnusz, (1892)
    • Elvennélek én, csak adnának... és A faluban utcahosszat... férfikar (1892)
  • Kísérőzenék, balettbetétek, népszínműzenék stb. (Válogatás):
    • Zene a Magyar Színház egy társulati rendezvényéhez Tréfás színlap 1838. augusztus 9-ről Párthad a Magyar Színházban címmel.
    • Kegyenc, színpadi zene gr. Teleki László szomorújátékához (1841)
    • Velencei csajkás, színmű kísérőzenéje 7 hangszerre.
    • Nemesek hadnagya, Kovács Pál drámája Erkel 3 dalával (1844)
    • Székely leány Pesten, Pajor Nina népszínműve Erkel és Huber Károly zenéjével (1855)
    • Salvator Rosa, Degré Alajos melodrámája Erkel és a Doppler fivérek zenéjével (1855)
  • Dalok (Válogatás):
    • Alpenunschuld (Alpesi ártatlanság), kb. 1836-ban keletkezett és egy német színmű betétszáma lehetett
    • Ungarisches Nationallied (Magyar nemzeti dal), (1846)
    • Szózat, Vörösmarty versének megzenésítése (1843)
    • A magyarok istene, Petőfi Sándor szövegére (1863)
    • Énekkettősök (duettek)

Emlékezete

Erkel Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából kiadott emlékbélyeg

Emlékét Budapesten színház (a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza), az 1952-ben alapított Erkel Ferenc-díj, továbbá számos közterület és kulturális intézmény őrzi. Gyulai szülőháza múzeumként működik. Sakkozóként is tisztelik emlékét, 1921 óta rendszeresen megrendezik az Erkel Ferenc Emlékversenyt szülővárosában, Gyulán. Keleti Márton 1952-ben filmet készített Erkel címmel a zeneszerző életéről.

Erkel Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából emlékbélyeget adott ki 1960-ban a Magyar Posta. 2010-ben Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójára arany emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank, tervező ifjabb Szlávics László.

Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola

Forrás