SHEILA HOCKEN: EMMA MEG ÉN
"Sheila Hocken gyengénlátó családba született. Vele született szembetegsége az évek alatt annyit romlott, hogy húsz éves korára teljesen megvakult. Ez mindannyiunknak nehezen kezelhető tragédia lenne, Sheila azonban erőt merített belőle. Dolgozott, sportolt, szórakozott, mint bármely látó ember. Így a tudatos lány jutalma, hogy egymásra találtak Emmával, a játékos, vakvezető labrador kutyával. Megismerkedésük és egy életen át tartó barátságuk történetét írja le Sheila Hocken a boldog feleség és családanya, aki az orvostudomány fejlődésének köszönhetően közben visszanyerte a látását. "
Literatúristák / élménylap
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
egy olyan különleges kapcsolat alakulásába láthattam bele, amilyenben valószínűleg soha sem lesz részem. Másrészt nagyon különleges, hogy hogyan érzékeli a világot Sheila vakként és látóként. Sokszor nem is gondolunk bele, mennyire a látásunkra támaszkodunk a mindennapokban, ezért rengeteg minden meglepő, hogy a vakok hogyan érzékelik azt, amit mi természetesnek veszünk.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
Lennék, mert kíváncsi lennék, hogy milyen vakként élni, még akkor is, ha így nehezebb lenne az élet. Illetve egy olyan kutyus, mint Emma biztos, hogy nagyon boldoggá tudna tenni.
Annak ajánlom, aki...
szeretne megismerkedni a vakok világával vagy csak szimplán szereti az állatos történeteket. Bár van jó pár pontatlanság vagy éppen lehetetlen esemény a regényben a vakvezető kutyákkal kapcsolatban, de szerintem nagyon fontos, hogy így is elfogadóbbakká válhatunk más emberekkel kapcsolatban, mert a vakságról elég élénk képet fest az írónő.
Ne olvassa/nézze, aki...
nem szereti az állatos sztorikat, vagy éppenséggel nem igazán nyitott arra, hogy más kultúrákkal megismerkedjen. Bár a vak emberek ugyanúgy ahhoz a néphez tartoznak mint mi, mégis teljesen más módon fogják fel a világot, ezért kicsit olyan, mintha egy közeli, de mégis másik kultúrához tartoznának.