SARAH ADDISON ALLEN: A VARáZSLAT TAVA
"Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez. Eby kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá. Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek? A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amik a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket. Gyönyörű, felejthetetlen történet régi és új szerelmekről, az eltéphetetlen kötelékek erejéről…"
G-5 / élménylap
Azért volt jó olvasni/nézni, mert...
mert mindannyiunk emlékeiben fellelhető egy varázslatos gyerekkori nyár. A könyvbéli Lost Lake minden szereplőnek többet jelent egy tónál: emlékeket, feltöltődést, az újrakezdés lehetőségét, megbékélést, elengedést. Romantikus, de nem „csöpögős”, egy kis
misztikummal fűszerezve.
Lennék / nem lennék főhős, mert...
mert jó lenne, ha lenne egy hely, ahol minden nehézségünkre megoldást találnánk. El tudnánk távolodni a mindennapoktól és kívülről látnánk a problémáinkat. Megtalálnánk azokat az
embereket, akik pozitívan hatnak ránk.
Annak ajánlom, aki...
aki könnyű, nyári olvasmányra vágyik. Kedveli a szerethető karaktereket (kivéve az anyós), a gördülékeny stílusban megírt történeteket. A regény hangulata talán megkapóbb a cselekménynél. Strandoláshoz, nyaraláshoz kiváló!
Ne olvassa/nézze, aki...
aki nem szereti a kiszámítható történeteket, az egyszerű jellemeket. Minden szereplő nosztalgiával gondol a tónál töltött nyárra, azt remélve, hogy itt újra boldog lehet, vagy legalábbis újra rátalál a boldogsághoz vezető útra. Ne olvassa, aki egy egyébként hihető történetben túlzásnak találja a beszélő aligátort.