Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2002
Oldalszám: 241

„Amikor te lettél a mi mamánk, akkor én még kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy engem nem fogsz szeretni. Csak aztán mindig jobban megnõttem, és mindig jobban rájöttem.” Ilyet persze hangosan soha nem mondana a nevelõanyjának Judit, de éjszaka a kórházban, ahol az ember úgysem tud aludni, sok minden kimondható, vagy legalábbis végiggondolható. Juditnak most bõven van ideje a magányos párbeszédre, hiszen jó darabig nem rohanhat úszni, dzsúdózni, huzakodni ikertestvérével, a lüke Ágival, hiszen feküdnie kell. Mivel ledobta a hátáról egy Juci nevû ló. Csak hanyatt fekszik, kispárnával a harmadik csigolyája alatt, és gondolkodik. Végigondol mindent, az egész „csodálatosan vacak” életét. Az elsõ gimnazista pályafutását. Még a hülye Botondot is.