13-as körzet

ALEXANDRE DUMAS: A FEKETE TULIPáN

Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1994
Oldalszám: 239

A könyvet 12 éven felülieknek ajánljuk.

„A haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán fölfedezésére – nem merjük azt mondani, hogy létrehozására –, ami akkor megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott, ha tekintetbe vesszük, hogy abban a korban még a természettől fogva sötétbarna fajta sem létezett. Mondogatták is, hogy a díj alapítói akár kétmillióra is szabhatták volna a díjat százezer frank helyett, minthogy a dolog úgyis kivihetetlen. De azért a tulipánkertészeket mégiscsak lázas izgalom fogta el. Némely kertészek átvették magát az ötletet, de megvalósíthatóságában nem hittek; a műkertészek fantáziája azonban olyan élénk, hogy ámbár eleve kilátástalannak ítélték elképzeléseiket, mégsem tudtak többé másra gondolni, mint arra a nagy fekete tulipánra […]. Van Baerle is azok közül a tulipánkertészek közül való volt, akiket magával ragadott az ötlet; Boxtel azok közé tartozott, akiket az üzlet érdekelt.” A XVII. századi Hollandiában játszódó történet véres mészárlással kezdődik: a franciapárti Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei – hazaárulás vádjával – felkoncolják. Cornelius van Baerle az egyik Witt testvértől titkos levelet őriz, s emiatt letartóztatják és halálra ítélik. Halálos ítéletét az utolsó pillanatban életfogytiglani fogházra változtatják. A börtönbe Cornelius becsempészi a dédelgetett tulipánhagymát, és nem is sejti, hogy a zord falak egy másik ritka virágszálat is rejtenek: az ördögien kegyetlen porkoláb szépséges leányát, Rosát. Erény és bűn, szerelem és kapzsiság, árulás és hősi halál, uralkodói önkény és igazságtétel – a romantikus regények minden eleme együtt van ebben a jellegzetes Dumas-históriában.

A könyv már foglalt!

Betűaratók / élménylap

Szerelem
1
2
3
4
5
Barátság
1
2
3
4
5
Erőszak
1
2
3
4
5
Izgalom
1
2
3
4
5
Mindennapi történet
1
2
3
4
5
Varázslatos történet
1
2
3
4
5
Elgondolkodtató történet
1
2
3
4
5
Nevettem rajta
1
2
3
4
5
Sírtam rajta
1
2
3
4
5
Tetszett
1
2
3
4
5
Azért volt jó olvasni, mert...
Nagyon szeretem Duma-s regényeit, így ezt is kíváncsian vártam. A történet a XVII. századi Hollandiában játszódik.Izgalmas, fordulatos a cselekmény: börtönből szökés, menekülés, felkoncolás,árulás és szerelem. Szóval igazi romantikus regényt olvashattam. Emellett részletes ismertetést olvashattam a tulipánok fajtáiról és termesztéséről, szeretem a virágokat, így ezeket a réeszeket is szívesen olvastam.
Lennék / nem lennék a regényben főhős, mert...
Lennék, mert bár Cornelius sok hányattatáson megy keresztül, a végén minden jóra fordul. Azért is lennék, mert tetszik, ha valaki ilyen elmélyülten tud lelkesedni valamiért, mint Cornélius a tulipánokért. A sok kaland átélése miatt is lennék, hiszen ez nagyon izgalmas. Szerencsére fő ellensége Boxtel ármánykodása meghiúsul. Azért is lennék Cornelius, mert a végén elnyeri igaz szerelme (Rosa) kezét és így a boldogságot.
Annak ajánlom, aki...
...szereti a romantikus regényeket. Az izgalom, a feszültség és a kaland végig jelen van a regényben. Aki szereti a szép és valóban romantikus (régi értelemben vett) szerelmi szálat, annak is tetszeni fog. Annak is ajánlom, aki szeretne többet megtudni a tulipánok termesztéséről, nemesítéséről, főként a felkete tulipánról. Aki korábban olvasott már Dumas regényt és szerette, szerintem ez is tetszeni fog (bár talán nem ez az író legjobb regénye).
Ne olvassa el, aki...
...nem szereti Dumas-t. Annak sem való, aki a nem kedveli a hosszú leíró részeket a tulipánok világáról. Akit nem érdekel a XVII. századi Hollandia. Az se olvassa el, akit nem vopnzanak a régimódi, klasszikus kalandregények. Aki nem szerettte a Monte Christo grófját, vagy A három testőrt, az valószínűleg ezt a regényt sem fogja szeretni.