A Vakáció az, amit már régen vártak a nebulók, a szülők kevésbé. Persze mindannyian megyünk majd nyári szabadságra, ki többre, ki kevesebbre. Ám mi könyvmolyok, akik nem vagyunk olyan szerencsések, hogy két és fél hónapot egész napos olvasással tölthetnénk, irigyeljük a tanuló ifjúságot. Nekünk a nyár nagy része nem a pihenésről, az alvásról vagy a jól megérdemelt olvasásról szól, hanem a szürke hétköznapokról, amit csak egy-egy nap vagy hét szakít meg, amikor nem dolgozunk. Ekkor lesz lehetőségünk arra, hogy a már elkezdett könyvet befejezzük és az, amit már régen kiszemeltünk el tudjuk olvasni vagy legalább elkezdeni. Már tervbe vettem, hogy a szabadságom alatt mit szeretnék elolvasni. Lesz olyan közte, ami romantikus, amit már olvastam, de újból kézbe akarok venni, lesz hátborzongató és lesz tanulságos. Hogy lesz-e időm mindre, a más kérdés. :-D
A már olvasott:
Emylia Hall Nyarak könyve már szerepelt a blogon. Egy félig magyar félig angol lány története… vagy mégsem? “Erzsi egyenest Angliából”, így szólítják a regény magyar szereplői Erzsit, aki gyerekként Magyarországon töltött nyarait meséli el. A visszaemlékezéseket egy fényképalbum köti össze, amelyet Magyarországról küldött egy rég nem látott, elfeledett személy. Az album mellett egy levél is érkezett, mely édesanyja haláláról értesíti. A fényképalbum egyes lapjai, a képek egy-egy évet jelenítenek meg a múltból. A könyv elején már sejteni lehet, hogy a nyaralások nem érnek boldog véget. Erzsi olyan titok tudója lesz 16 évesen, ami gyökeresen megváltoztatja életét, nem éppen a jó irányba. Elfordul azoktól, akiket szeret, rossz társaságba keveredik, teljesen magába fordul. Édesanyja halál híre, a fényképalbum és a visszaemlékezések végül arra ösztönzik, hogy újra felvegye a kapcsolatot Magyarországon hagyott szeretteivel.
A tanulságos:
Sorj Chalandon: Visszatérés Killybegsbe
Tyrone Meehan, az IRA vezérkarának tagja, ünnepelt nemzeti hős beismeri, hogy 25 éven keresztül együttműködött az angol titkosszolgálattal, majd visszavonul az öreg szülői házba, hogy ott várja be az árulót megillető elkerülhetetlen sorsot. És miközben a halálra készül, papírra veti élete történetét. A nélkülözésekkel teli gyerekkor, a háborús Belfastba való megérkezés, az IRA-hoz való csatlakozás és az embertelen börtönévek felidézése azonban mind csak háttér az alapkérdés megválaszolásához: hogyan lesz egy elkötelezett ember önhibáján kívül bűnös, mi kényszeríti az árulásra és számíthat-e valaha is megbocsátásra? Sorj Chalandon újságíróként hosszú éveken át tudósított a polgárháború sújtotta Belfastból. Megtörtént eseményeken alapuló regényével egykori ír barátjának állít emléket.
Sorj Chalandon regényét már el akarom olvasni egy ideje. Sajnos még nincs meg könyvtárunkban, de folyamatban van. Remélem meg lesz addigra, mire szabira megyek, ha nem akkor majd később olvasom el. A regénnyel kapcsolatban az tett igazán kíváncsivá, hogy mi vesz rá egy embert, hogy elárulja azokat, akiket szeret, akik a családja, barátai, nemzetének tagjai. Mi történt, hogy meggyőződését feladta és árulóvá vált. Nem sokat tudok az IRA-ról és az ír szakadár mozgalomról. Nem igazán foglalkoztam ezzel a témával, mondhatjuk úgyis, hogy egyáltalán nem. Remélem a regény alapvető kérdéseinek megválaszolása mellett, erről is többet fogok meg tudni.
A hátborzongató:
Jussi Adler-Olsen: Határtalanul
Carl Mørckt a döglött aktákat kezelő Q-ügyosztály főnökét reggeli szunyókálásában zavarja meg a Bornholm szigetéről érkező telefonhívás. Kollégája egy tizenhét éves ügy részleteit kívánja megosztani vele. Mørck hallani sem akar az új feladatról, amit rá akarnak sózni, s rövid úton le is rázza a kéretlen hívót. Ám csak pár óra telik el, s egy abszolút váratlan fordulat úgy feldühíti Carl önfejű asszisztensét, Rosét, hogy nincs mit tenni: az ügyosztály akcióba lép. A távoli dán szigeten több mint másfél évtizede eltűnt egy életvidám, fiatal nő, akit azután egy fán lógva találtak meg. A nyomozás szálai egy furcsa, napimádó szektához vezetnek. Mørcknek és segítőinek Rosénak, Assadnak és az újonc Gordonnak egy egész gyilkosságsorozatot kell felderíteniük, miközben egy ördögi manipulátor mindent megtesz, hogy eltakarítsa őket az útból.
Jussi Adler-Olsen legújabb könyve nemcsak, hogy a könyvtár gyűjteményének részét képzi, de már ki is kölcsönöztem, nehogy elvigye előlem valaki. Adler-Olsentől ez lesz az első könyv, amit el fogok olvasni. A Határtalanul elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztályt vezető Carl Mørck felügyelő újabb esetét meséli el. Már a leírásból az derül ki, hogy bővelkedik izgalmakban és nem biztos, hogy nem fogom égve hagyni a villanyt éjszakára, miután elolvastam.
A romantikus:
Péntek esti kötőklub
Egy héten egyszer nők színes kis csoportja gyűlik össze egy New York-i fonalboltban, hogy az épp aktuális munkájukon dolgozzanak – s közben megosszák egymással az életüket. A Walker és Lánya bolt középpontjában az üzlettulajdonos Georgia áll, aki egyedülálló anyaként egyszerre igyekszik megbirkózni vállalkozása vezetésével és tizenéves lánya nevelésével. Alig várja, hogy kicsit megfeledkezhessen a nehéz mindennapokról, és elkezdődjön a Péntek esti kötőklub. Ám amikor hirtelen újra feltűnik a férfi – aki egyszer már összetörte Georgia szívét -, hogy ő is kivegye a részét közös lányuk életéből, a nő világa összeomlik. Szerencsére Georgiának ott vannak a barátai, hogy bátorítsák, és megosszák vele saját bizalmas meséiket összetört szívekről és csodatettekről.
Tű, fonal, Róma
A Péntek esti kötőklub tagjai már öt éve találkozgatnak a manhattani Walker és Lánya fonalboltban. Az elmúlt években mindegyikük életében sok változás történt – a főiskolás Dakota egyre nehezebben viseli, hogy mindenki jobban tudja nála, mihez kezdjen az életével, Darwin izgatottan készül az anyaságra, Catherine válása után az igaz szerelmet keresi, a lányát egyedül nevelő Lucie komoly családi problémákkal szembesül, Anita pedig, aki hamarosan feleségül megy szerelméhez, Martyhoz, rájön, hogy csak akkor lehet felhőtlenül boldog, ha szembenéz a múltjával, és lezárja annak egy fájdalmas fejezetét. Bárhogy is alakul a szereplők élete, továbbra is összeköti őket a sok közös emlék, és természetesen a kötés, s közben biztosak lehetnek abban, hogy mindig számíthatnak egymásra.
Nem tűnik soknak ez az öt könyv egy olyan könyvfalónak, mint én, de csak két hetem lesz rá. Közben nyaralni is megyek, és még az ég tudja, mi jöhet közbe. Ahogy végzek az egyik könyvvel, rögtön jövök és elmondom a véleményem. Így elsőre azt mondanám, hogy mindegyik tetszeni fog. Szép napot, szép nyarat és sok, sok olvasással teli időt kívánok mindenkinek!
gchristine