Február 14.: Bálint napja, a szerelmesek napja. Férfiak és nők, fiúk és lányok apróbb-nagyobb ajándékokkal lepik meg egymást. De vajon honnan ered ez a szokás?
Hogy ezt megtudjuk, egészen az ókorig kell visszamennünk az időben.
Az akkori Rómában két vallásos ünnep is létezett, melyeket február 13–15 között tartottak: Faunus ünnepe, és a Lupercalia vagy más néven Februa. A Lupercalia tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, ezzel próbálták kiengesztelni a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. A papok ekkor kecskebőr szíjakkal, a februa-val ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés megtisztulást és termékenységet hozzon.
A termékenység ünnepének azért voltak ennél sokkal kellemesebb részei is. Ez a nap Júnó istennő, a házasság pártfogójának ünnepe is volt: a fiatal lányok Juno templomába mentek, hogy ott egy szerelmi jóslatot kapjanak: megtudhatták ki számukra „az igazi”.
A férjek ezen a napon virágot ajándékoztak a feleségeknek. Az egyszerű nép fiatal férfijai pedig ezen a napon tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egymással jártak egy ideig és néhányan a szóbeszéd szerint valóban egymásba szerettek. Azt azért nem árt tudni, hogy ez a népszokás sok római arisztokrata szemében igencsak erkölcstelen volt.
A keresztény szokás eredete az, hogy Szent Bálintot (Valentinust), Terni püspökét a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé kiáltották ki Angliában és Franciaországban. Ennek alapja a Valentinusról elterjedt történet volt. Eszerint II. Claudius császár idején a püspököt keresztény hite miatt halára ítélték. Míg az ítélet végrehajtására várt, Bálint a hite erejével visszaadta a látását börtönőre vak lányának. A hagyomány úgy tartja, hogy mielőtt 269. február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legendához tarozik, hogy a püspök a szerelmeseket, akik hozzá fordultak, a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságot kötniük. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek.
A pogány és a keresztény hagyományok összemosódtak és ebből alakult ki a ma már jól ismert Valentin nap.
Magyarországon az ajándékozás szokása csak a 90-es években terjedt el, de a középkorban volt egy kereszténységhez kapcsolódó hagyomány is: a „nyavalyatörésre” (epilepsziára) hajlamosak gyakran viseltek a nyakukban úgynevezett bálintkeresztet, vagy más néven frászkeresztet, hiszen Bálint nem csak a szerelmesek, hanem a lelkibetegek és az epilepsziások védőszentje is.
A népi hagyomány szerint, ha Bálint-napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz a termés. Azt tartották, hogy Bálint-napon választanak párt a verebek, vagy hogy ekkor jönnek vissza a vándorló vadgalambok. Voltak olyan területek, ahol e napon szokás volt a madarakat etetni.
