Bereczkiné Rébb Terézia a gödöllői Irodalmi Kerekasztal, az IRKA tagja pályázatot nyújtott be a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa (Terézanyu) közös felhívására, az idén hat éves Terézanyu Pályázatra. Írásával második helyezést ért el. A 2010-ben indult Terézanyu pályázat célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése.
A kezdeményezés középpontjába minden évben egy tabutéma kerül, arra ösztönözve a résztvevőket, hogy őszintén és kendőzetlenül írjanak tapasztalataikról, érzéseikről, ezzel is támogatva a témáról való párbeszéd elindulását. A pályázat témája a nők és munkájuk kapcsolata volt. A zsűrit Rácz Zsuzsa, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója, Dobó Kata színésznő, Mangó Gabriella háziorvos és természetgyógyász , D. Tóth Kriszta újságíró és Pásztor Anna énekesnő alkotta.
Rébb Terézia kezdetektől fogva részt vesz az IRKA munkájában, több meséje, novellája és verse jelent meg nyomtatásban és az Interneten egyaránt. Az ötödik x felé közeledve sem adja fel, humorral veszi az akadályokat. Azt írja önmagáról, hogy nem képzett. Én úgy gondolom, hogy a képzettséget nem csak az jelenti, ha valaki kitanul egy szakmát vagy kettőt. Átlagon felül képesített és értékes az az ember, aki egy keresetből eltartja a családját, önnön erejéből építi fel és tartja meg otthonát, aki segíti tovább tanulni egy szem gyermekét, aki enni ad akkor is, mikor már nincs miből. Sokan vannak még, akik ugyanolyan túl képzettek, mint Rébb Terézia.
Mókuskerék-sirámok
Fiatal éveimben annyit dolgoztam, mint egy állat. Csak mostanában jutottam el a személyiségfejlődés magasabb fokára, ahol felismertem, hogy bőven elég, ha annyit dolgozom, mint egy ember.
Biztosan sejteni lehet, hogy a sok munka eredménye majdnem üres bankszámla, na és egy ház, amit saját kezűleg építettünk, de 25 év alatt sem sikerült teljesen befejezni. Ezen felül busszal és biciklivel járok.
Ez utóbbi jót tesz az egészségemnek, és a farizmaimnak is.
Házasságban éltem túl sokáig, de kettőnk gazdasági társulásában nem a férjem képviselte a húzóágazatot, igazából találóbb lenne rá a lehúzó-ágazat kifejezés. De annyit mindenképpen a javára írhatok, hogy miatta lettem képes hétköznapi csodákat véghezvinni. Például enni, és enni adni még a hónap végén is, kizárólag az én keresetemből. Kifizetni a gázszámlát ugyanebből. Építési kölcsönt törleszteni, stb.
A mai napig nem értem, hogy termett elő a semmiből, a fiam egyetemi költségtérítésére, több mint másfél millió. Ez idő alatt a férjem azt üvöltötte folyton, mint egy poros bakelit, melyen beakadt a lemezjátszó tűje: Menjen dolgozni a kölyök, mi sem kaptunk semmit ingyen! Akkor is ezt szajkózta, amikor egy évben 11 hónapot nem dolgozott.
Nekem akkor három állás jutott, ami nagy szerencse, mert így nem volt időm pánikba esni, igaz, a jóisten tudja miért, de önmagamat képezni sem maradt időm. Talán, mert a férjem ráadásul nagylelkű volt, és rám hagyta a házimunka dandárját is. Hagyományos családban nőtt fel, de a nők munkába állításának, és örök időkre ottfelejtésének, feltétlen híve maradt.
Ma már tudom, hogy semmi közünk egymáshoz.
Mindig irigyeltem a hobbiból dolgozókat, vajon megértik-e valaha, milyen a nincs pénzed felállásból kiindulni, illetve elindulni bárhová, akárcsak dolgozni is.
Nem, én semmiben sem vagyok a legjobb. Csak túlélő vagyok. Nem én szültem a legtöbb gyereket, és nem én szereztem eközben a legtöbb diplomát. A kispályás önmagamhoz képest próbálok szakadatlan kihozni valamit a kevésből.
Azért nehéz, mert sok a hozott negatív gondolat. Szépen elhagyom ezeket mostanában, s lassacskán épül valami. Mondom, a régi önmagamhoz képest, a szörnyű modorom, a blokkolt kapcsolatépítési képességem, a falusiasságom ismeretében.
A karrier hullámvasútjáról lemaradtam, mint annak a rendje. Mentségemre szóljon, mert folyton dolgoztam. Lóhalálában hajtottam a biciklimet, naná, hogy sosem értem oda időben, mikor az én köröm indult volna, sosem tudtam kitekerni az átok mókuskerékből.
Egyetlen eredményt mondhatok a magaménak teljes egészében. A fiam azt mondta egyszer egy karácsonyi készülődés alkalmával, amikor az esztendő folyamán egyszer előveszi agyának „kifejezett gyengéd érzelmek” feliratú dobozát: – Anya, tőled csupa szeretetet kaptam, egész életemben!
Nagy elismerés ez nekem. Egy összejövetelen, ahová betuszkolnak kedves ismerőseim, valahogy mindig én vagyok az egyetlen noname ember. Kevesen akarnak megismerkedni velem. Jól gondolják, a velem való kapcsolattartás nem lendít egy tized létrafoknyit sem pozíciójuk ívén. Legfeljebb lelki értelemben emelhetném őket, de azt kevesen választják. Akik mégis, azok néhányan a barátaim.
Átlagos vagyok, de a MENSA- teszten 110 pontot értem el, és ez nem a vérnyomásom. Az átlagon felüliség inkább csak írásban jelentkezik, ekkor valóban három dimenzióban kezdem látni a dolgokat, és sejteni kezdek egy negyediket is. E világon túli problémamegoldó képességgel is rendelkezem, de csak akkor, ha szükség van rá.
Nincs képesítésem, csak képességeim vannak, de nincs róla bizonyíték. Szóval, karrier terén nem vagyok a topon.
Próbálkozom még, hátha valaki, mondjuk fogadásból, vagy, mert a mamájára emlékeztetem, bizalmat szavaz nekem. Ha az önéletrajzomba a valós koromat írom be, körberöhögnek: öreg is vagy, nem is tudsz semmit, biztosan enyhe depressziós tüneteket mutatsz a megcsappant vonzerőd miatt. Nem reagálhatok már előre, hogy most a legjobb a szex, és heti több orgazmussal lekörözlek téged, tekarrier-fétis miatt frigiddé vált HR-es.
Előítéletek rabjai vagyunk mindannyian.
Sosem léphetem túl köreimet, hiába írok, olvasok, beszélek, s ezzel már sejtetem, kész főnyeremény vagyok, soha nem jutok el odáig, hogy bizonyíthassak.
Hát így állok most az ötödik x küszöbén, a világ nem, de a fiam megérti eddigi működésem miértjeit. Lehet, hogy föl kéne adnom elveimet, és gátlástalanul kihasználni mostantól, az ő kapcsolati tőkéjét.
Hiszen a világon, de főleg ebben az országban, mind ezt teszik a tehetséges nagyok, s azok a szerencsésnek mondható kicsik, akik a nagyok közeli ismerősei, de még a mázlista nullák is, a nagyok közeli ismerőseinek ismerősei.
Csak énbennem van egy hülye etikai kódex-szindróma.
48 vagyok. Jelentős, de szeretteimnek jelentéktelen túlsúllyal.
Szerelmi életem mindezek dacára tökéletesnek mondható. Nem élek abban a tévhitben ugyanis, hogy csak egyféle férfi létezik a világon.
Sosem volt ilyen jó a kisugárzásom. Egy plasztikus példa: tarkopasz biztonsági őr ismerősöm a munkahelyi portán (erősen szélsőjobbos, annyira, hogy már-már lepotyog a szélén), a minap összenevet általa liberálisnak bélyegzett munkatársával, egy cédulát nyújt felém, amire ezt írta: Maga full szexi! – Nevetek – Nana! Hogy mondja ezt édes anyanyelvünkön? Gondolkodik, majd áthúzza az előbbi mondatot, és melléírja: – Kurvára vonzó! – Sajátos a magyar fordítás.
Ez is szemlélteti, életem egyéb aspektusból rendeződni látszik, és én is, akár a lila tehén, puszta jelenlétemmel oldom a társadalmi ellentéteket.
Kizárólag az érvényesülés terén döcögnek a dolgok, de olvastam a Feng Shui tanácsokban, hogy fát kell raknom a lakás karrier oldalára. Pedig vízkeresztig ott állt a karácsonyfa!
Mindenképp megcsinálom ezt, mert mostantól feltett szándékom, hogy a munka terén is sikeres legyek. Elvégre, azt mondják a bölcsek, minden fejben dől el, és változtatni sohasem késő.
