A nyári szünetben olvastuk el Valérie Perrin Trió című regényét, Ünő ajánlására. A francia szerzőnő hallatlanul népszerű, regényei szinte mindig kölcsönzésben vannak. Így már eleve nagy kihívás volt elegendő példányt szerezni belőle, de végül mindenki hozzájutott, aki el szerette volna olvasni.
Én magam a nyaralás idejére vittem magammal a 600 oldalas regényt, gondolván, hogy a strandon majd elolvasgatok. Igazából így is lett, de nem csak a strandon, hanem a teraszon és a kanapén is ezzel ültem. A regény nagyon könnyen olvasható, így 3 nap alatt ki is végeztem.
A könyv egy háromfős baráti társaságról szól. Étienne, Nina és Adrien történetét két idősíkon mozogva ismerjük meg. 1986-ban indul a sztori, amikor ők hárman osztálytársak lesznek az általános iskola felső tagozatában. Rögtön szoros barátság szövődik a három gyerek között, annak ellenére is, hogy egyrészt Nina lány, másrészt pedig elég különböző háttérrel rendelkeznek. Étienne jómódú családból származik, Ninát a nagypapája neveli, Adrien pedig kettesben él az anyjával. A három gyerek elválaszthatatlan lett. Nem csak a suliban, de egyébként is folyamatosan együtt voltak, szinte testvérként éltek. Ez az idill az érettségi után bomlott meg, de nem kicsit.
Nagyon szerettem olvasni a múltban játszódó részeket, mert a szerző rendkívül jól nyomta a nosztalgia gombot. Ha nem is volt minden olyan nálunk a 80-90-es években, mint Franciaországban, de azért simán visszautaztam gyerek- és kamasz koromba én is.
A történet másik idősíkja pedig a jelen, 2017. Innen tekint vissza a trióra Virgine, aki a sztori egy részét meséli. Megtudjuk, hogy pontosan mi történt a múltban és annak milyen hatásai vannak a jelenre. A szerző igyekszik jól adagolni az információkat, hogy csak az utolsó lapokon derüljön ki minden, de azért itt-ott kikandikált az a lóláb. Legalábbis nekem és a könyvklub néhány másik tagjának is.
Egyébként egy nagyon jó beszélgetés alakult ki az olvasmány kapcsán. Voltak kifogások a könyvvel kapcsolatosan, de a többség végül is szerette. Mondjuk Timi pont nem. Szerinte rettentő sok következetlenség volt benne, és jó pár esemény egyáltalán nem volt valóságos. Ünő – aki mostanában osztálytalálkozón járt – viszont azt tapasztalta, hogy igenis vannak ennyire terhelt sorsok, nem csak az írónő fantáziája szabadult el. Réka is úgy látta, hogy azért inkább hihető volt a sztori, mint nem. Viki és Anna kicsit úgy érezte, hogy Perrin egy listával a kezében ült, és pipálta rajta azokat a témaköröket, amelyek mostanában aktuálisak, hogy még véletlenül se felejtse ki őket a regényéből. Judit pedig, akivel a cipőboltban összefutva tudtam pár szót váltani a könyvről, azt mondta el, hogy nagyon tetszett neki a témaválasztás.
Ennél többet nem is árulok el a beszélgetésünkből, mert akkor már spoileres lennék. Talán csak annyit, hogy szóba kerültek a polipok, a sportolók és a tiltott szerek is. 
Összességében szerettük Valérie Perrin regényét. Leginkább talán a 80-as évek hangulata miatt, de a témaválasztás is jó volt, és a stílusa is tetszett.
Abban viszont mind megegyeztünk, hogy a borító eléggé becsapós. Úgyhogy ha valakit eddig esetleg a rózsaszín borító tartott vissza a könyvtől, azt megnyugtatjuk: ez nem egy habos-babos romantikus regény. A francia változat egyébként nem rózsaszín, hanem kék. Nekem jobban is tetszik.
