Várkonyi Zsuzsa neve ismerősen cseng sokunk számára. Pszichológus, pszichoterapeuta, számos pszichológiai szakkönyv szerzője, televíziós és rádiós műsorok szakértője. Ez a mű az első szépirodalmi alkotása.
Miről is szól a regény? 1948-ban Körner Aladár nőgyógyásznál megjelenik egy kórosan sovány 16 éves lány, aki olyan, mintha nem akarna felnőni. Klárának hívják, a 
háború során elvesztette szüleit, kishúgát. A lány nem tud beilleszkedni az iskolában, sehol sem érzi magát biztonságban, szurkálódóan viselkedik. Mivel a nőgyógyász kicsit hasonlít a szintén orvosként dolgozó apjára – akinek a halálát tagadja Klára és várja vissza – a lány fokozatosan megnyílik előtte. Kiderül, hogy Körner Aladár (később Aldónak nevezi el Klára) szintén elvesztette feleségét és 2 kisfiát. Habár mindketten túlélték a háborút, élni egyikük sem él azóta igazán. A könyv kettőjük egymásra találásáról szól, arról, hogyan foltozzák be egymás sebeit lépésről-lépésre. Arról hogyan születik meg köztük egy olyan mély szeretteljes barátság, ami sokkal több egy apa-lány kapcsolatnál. Ahogy haladunk előre az időben – ötvenes évekről van szó- a besúgások, jelentésírások, ÁVÓ-sok zaklatása sem tudja megtörni ezt a különös, különleges kapcsolatot.
Aztán mindkettőjük életében megjelenik a társ, Klára férjhez megy, Aldónak élettársa lesz, és – bevallom – nekem innentől kevésbé tetszik a regény, az írónő mintha nem tudott volna mit kezdeni az új szereplőkkel.
A történet hangulata kicsit szomorkás, de mégis életigenlő és pozitív.
A 2019-ben bemutatott „Akik maradtak” c. Tóth Barnabás által rendezett film forgatókönyve ebből a regényből készült.
A film előzetesét itt tudják megnézni.
(Csabai Ágnes)
