A Magyar Film Napján az első magyar film bemutatásról emlékeztünk meg, ami 1901. április 30-án volt. A Táncz című filmet Zsitkovszky Béla rendezte, főszerepben Blaha Lujza, Fedák Sári, Hegedűs Gyula, Kiss Mihály, Márkus Emília, Ráthonyi Ákos, Varsányi Irén. Az első magyar mozgó filmben két gödöllői kötődésű szereplő is van, Blaha Lujza és Hegedűs Gyula. Mindkét színésznek nyaralója volt Gödöllőn.
A Magyar Film Napját 2018 óta április 30-án tartottuk meg, amikor színházak, mozik, iskolák, könyvtárak és más oktatási- és kulturális intézmények ingyenes filmvetítéseket, filmes találkozásokat, szakmai rendezvényeket, vetélkedőket szerveznek, így tisztelegve magyar film alkotás nagy alakjai és korszakai előtt.
A film nap alkalmából megkértük kollégáinkat mondják el, nekik melyik a kedvenc magyar filmjük, vagy sorozatuk, és azt is osszák meg velünk, miért. Vannak közöttük klasszikusok és kortársak, komoly és vicces filmek.
Az én kedvencem a Gát György rendezte Angyalbőrben sorozat (1990-1991), ami a vasbogdányi (kitalált) laktanya életét mutatja be a rendszerváltás hajnalán. Urbán, Pós, Mamut, Géczi, Bazsó és a többiek minden képtelen helyzetből kivágják magukat és életcéljuknak tekintik felettesük, Karády őrmester bosszantását.
Enyedi Ildikó: Testről és lélekről
Ujj Mészáros Károly: Liza a róka tündér
Garas Dezső: Legényanya
Herendi Gábor: Valami Amerika 2
Nepp József, Ternovszky Béla: dr. Bubó – Kérem a következőt!
Kis Hajni: Külön-falka
András Ferenc: Veri az ördög a feleségét
Antal Nimród: Kontroll
Mihályfy Sándor: Indul a bakterház
Tímár Péter: Csapd le csacsi!
Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból
Ternovszky Béla: Macskafogó
Bernáth Szilárd: Larry
Jankovics Marcell: Magyar népmesék
Facebookon is megtekinthetitek az összeállítást A mi kedvenceink albumban.
Nektek melyik a kedvenc magyar filmetek? Írjátok meg kommentben!
Forrás: A magyar film napja