Gödöllői Elixír

Tavaly a nyaramat nagyszüleimnél töltöttem. Szerencsémre, valahogy a padlásra

keveredtem. Ahogy a nagy melegben kincs után kutattam, kezembe akadt egy régi történet egy majdnem elfelejtett nagyszerű vegyészről és az ő csodát tevő gyógyitaláról a Gödöllői Elixírről.

A XVIII. század végén miután I.Grassalkovich Antal a Hamvay kúriát vendégfogadóvá alakíttatta, rendkívül sok nagy tudású vegyészt, orvost, fizikust tarthatott számon mint állandó vendég. A botanika tanszék vezetője, az országos elismertségnek örvendő Kitaibel Pál három hónapot töltött a vendégfogadóban, az erdőket járta hogy gyűjteményét különleges növényekkel gyarapítsa.

Gödöllői orvosságok

Árpád-házi Kálmán herceg szobrát 1931. szeptember 27-én állították fel a gödöllői premontrei rendház előtt. Kálmán herceg birtokokkal és adományokkal segítette a premontrei szerzeteseket, a gödöllői intézet létrehozása részben a Kálmán hercegtől kapott birtokok jövedelméből vált lehetségessé. Erre emlékezve állítottak neki szobrot a premontreiek; a szobor talapzatának két oldalán a muhi csatában elesett Ugrin kalocsai érsek és Montreáli Jakab, templomos lovagrendi nagymester portréját is megörökítve. A dicső férfiak nem is sejtették, hogy nem őket fogják a legtöbben meglátogatni.

A Magyar Agrártudományi Egyetem 1950-től több lépésben költözött Gödöllőre, a Premontrei Rend időközben megszüntetett Szent Norbert Gimnáziumának épületébe. Az Egyetem vizsgákon többször elbukott diákjai között elterjedt az a nézet, hogy a sikertelen vizsgákat okozó szerencsétlenség legjobb ellenszere egy ló nemes részének a dörzsölése. Mivel az időközben Szent István Egyetemmé vált Egyetemen is évről évre rengeteg diák vizsgázik és útjuk során legközelebb eső szelíd ló Kálmán herceg alatt található, így Kálmán herceg lovának a legfényesebb része évek óta a két hátsó lába között van.

Gingko Biloba

Grassalkovich Antal gróf építtette a gödöllői kastély, melynek parkját a kor ízlésének megfelelően a francia kastélyparkok mintájára dézsába ültetett narancsfákkal és jukkákkal ékítette. Grassalkovich Antal gróf munkásságán és házas életén áldás ült, hat gyermeke született. Utódja, Grassalkovich Antal herceg grófként született, majd birodalmi hercegi rangot kapott, azzal a megkötéssel, hogy csak az elsőszülött fiú örökölheti e címet. Azonban a herceg Esterházy Mária Anna grófnővel kötött házasságából született első három fiúgyermeke sorra elhalt. Grassalkovich Antal herceg kétségbeesésében már csodatevők és kuruzslókhoz fordult, és ekkor hallott a kor orvosi csodaszeréről, a Ginkgo Bilobáról. Hozatott egy fát a távoli Kínából és azt a gödöllői kastélyában ültette el. A fa leveleiből készített gyógyteának köszönhetően negyedik fia, Antal már megérhette a felnőttkort, és továbbvitte a családi nevet. Sajnálatos módon az ifjabb Antal hercegnek nem születtek utódai, így a család férfi ága kihalt. De a fa túlélte a Grassalkovich férfiakat és ma is hullajtja legyező alakú leveleit a kastély parkjában.

Az elhagyatott ház titka 

Történetünk gróf Grassalkovich Antal koronaőr, későbbi titkos tanácsos kastély építésének kezdetekor játszódik. Egyszer régen, az 1700-as évek első felében, amikor Grassalkovich Antal nősülésre adta a fejét Lángh Erzsébettel, elhatározta, hogy egy gyönyörű, minden pompájában ragyogó kastélyt építtet leendő családja számára. Az építkezés alatt a kastéllyal szemben lévő újonnan épült házba költöztette intézőjét annak feleségével és három gyermekével, hogy szemmel tartsák az építkezést. A házban a hálószoba 13 méterre volt a föld színétől. A 13-as számnak lesz még jelentősége legendákban. Történt ugyanis, hogy az első éjszaka, amit az intézőék ebben a házban töltöttek, péntek 13-ára esett. A pompás vacsorát követően szobáikba visszavonult a család és a gyertyavilágot is eloltották, hogy nyugovóra térjenek. A lámpagyújtogató, aki este elment a ház előtt, felnézett az ablakokba, ahonnan már nem látott világot. Kötelessége volt azonban kántálni versét:

„Tizet ütött már az óra térjetek hát nyugovóra! Tűzre, vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok…”

Éppen ideáig jutott, amikor hirtelen kivágódtak az ablakok, mintha vihar támadt volna és öt sejtelmes hófehér lepedőbe öltözött szellem úszott ki a légbe és kacagott és repült messzire. Soha többé nem látták az intézőéket. Bárki költözött ebbe a házba, reggelre hűlt helye volt. Nem is volt bátorsága senki környékbelinek odaköltöznie. Több, mint kétszáz év múlva, az 1900-as évek derekán egy messziről jött ember, aki nem ismerte az elátkozott ház történetét, szállodává alakította azt. Kívül-belül kifestette, bútorokat készítettet és megnyitotta a szállodát nagy haszon reményében.

Senki sem csodálkozott, hogy másnap reggelre a szálloda tulajdonosa eltűnt a házból.

Azóta is üresen áll az épület….

A szerzetesek kincse

A mai Szent István Egyetem – korábban Gödöllői Agrártudományi Egyetem – impozáns neobarokk főépülete eredetileg a premontrei szerzetesrend gimnáziumának épült 1924-ben.

A trianoni békeszerződés folytán három gimnáziumát elvesztett premontrei rend Jászóról 1923-ban székhelyét ide, Gödöllőre tette át. A Koronauradalomtól kapott 88 hold területet a Fácános-erdőben, hogy ott iskolát, konviktust és rendházat építsen.

A Szent Ágoston reguláját követő, fehér öltözetük után “fehér kanonokoknak” is nevezett szerzetesek lelkesen láttak neki a rendi élet és a gimnáziumi oktatás megszervezésének és elindításának.

Pezsgett az élet itt akkoriban. A Gödöllői Premontrei Reálgimnázium 1924-ben 180 tanulóval (ebből 40 bentlakó) kezdte meg a tanévet. Az atyák magyarul taníthattak. A kiválóan felszerelt új intézményben helyet kapott a tornaterem, egy verseny-uszoda, erdei iskola, gyakorló műhelyek, olvasótermek – és természetesen könyvtár is. A gimnáziumban külön gyűjtemény állt a tanárok és az ifjúság rendelkezésére.

A jámbor rendben szolgált itt 1936-tól két fiatal szerzetes: Willibald és Donát .  Szívbéli jóbarátok voltak ők ketten. Amikor csak szolgálatuk engedte, együtt töltötték idejüket. Beszélgettek az ifjak oktatásáról, estébe nyúlóan ültek a könyvtárban, olvasva és megvitatva a fontos hittudományi kérdésekkel foglalkozó könyveket. Sokszor csodálták együtt a szépséges épület belső falait ékesítő műalkotásokat: Nagy Sándor, Sidló Ferenc, Kisfaludi Stróbl Zsigmond kiváló műveit. Gyakran sétálgattak a gimnázium körüli parkban elmélkedve és hallgatva a madarak csodás énekét és gyönyörködve a szépen növekvő fákban. Máskor meg a szerzetesek által művelt kertben serénykedtek, kapálták a salátát, szedték a paradicsomot.  Willibald indulatosabb, szenvedélyesebb természetű volt, Donát szelíd és halk szavú. Ilyenformán is jól kiegészítették egymást. Gyakran éjszakába nyúló beszélgetéseik, vitáik során mindig Donát volt az, aki végül engedett, így a két jóbarát a közös esti imádság után sosem hajtotta békétlenségben álomra a fejét.

A békés hétköznapoknak azonban csakhamar véget vetettek a történelem viharai. A II. Világháború és az azt követő időszak mindent megváltoztatott…

Willibald és Donát is érezte, hogy rövidesen bekövetkezik az az idő, mikor nem engedik már működni az egyházi iskolákat, de igyekeztek, hogy ez ne befolyásolta a munkájukat és a gimnázium életét. A diákok ugyanúgy készültek az érettségi vizsgákra, mint azelőtt, s a tanárok is csak arra figyeltek, hogy a lehető legalaposabban készítsék fel őket az előttük álló megmérettetésre. Mindenki lelkiismeretesen tette a kötelességét.

A politika ’48 tavaszán indította meg döntő rohamát az egyházi – köztük a szerzetesi – iskolák ellen. Az akkori miniszter közölte, hogy az Országgyűlés államosítja az egyházi iskolákat.

Ebben az évben az érettségi még az iskola falai között történt, a bizonyítványok kiosztására viszont már az udvaron került sor, mert addigra a gimnáziumot államosították…

A döntő napon a szerzetesek csupán pár órát kaptak arra, hogy összeszedjék mindenüket és elhagyják az épületet….örökre. Óriási volt a fejetlenség és a zűrzavar. Azt sem tudták hirtelen  mihez kapjanak: az értékes kegytárgyakat mentsék-e, vagy a legalább ilyen értékes könyvtárat, esetleg a műalkotásokat?

Willibald és Donát is kétségbeesetten rohangáltak fel-alá a folyosókon, menteni igyekezve a menthetőt…

– Képtelenség! – fakadt ki elkeseredetten barátjának Willibald. Úgysem tudunk mindent megmenteni, hiába törjük magunkat! – azzal válláról ledobva a zsákot elkeseredetten lerogyott a folyosó kövezetére.

Donát nem kevésbé volt megindult és rémült, de barátját nyugalomra intve így szólt:

– Willibald! Gondolkodjunk! Nincs sok időnk!  A legfontosabb és legértékesebb dolgokra koncentráljunk! Mentsük a kegytárgyakat és a pótolhatatlan műalkotásokat és kódexeket!

Lélekszakadva rohantak végig az épületen és sebtiben egy nagy ládába gyűjtötték a legértékesebb holmikat. Most jött azonban csak a neheze! Hová rejtsék a kincsesládát?

Szinte egyszerre jutott eszükbe a megoldás:

– A kis fülke! – kiáltott fel Willibald.

– Azon az eldugott kis folyosón? – kérdezett rá Donát.

– Igen, igen a harmadik kanyar után balra! Emlékszel ugye?

– Ez az! – kiáltottak fel.

Erejük megfeszítésével elvonszolták a megterhelt ládát a rejtekhelyre, amely nem volt más, mint egy fülkeszerű bemélyedés a falban, méretre éppen megfelelő.. Óriási szerencséjükre a gimnázium egyik épületszárnyában éppen új válaszfalakat építettek ekkortájt, a folyosó végén összevisszaságban ott hevertek a téglák, vödrök, vakoló kanalak, építőanyagok.

A két jó barát nem késlekedett, villámgyorsan munkához láttak és hamarosan már egy csinos fal rejtette a kincsesládát. Hogy a nyomokat eltüntessék, egy nagy falikárpitot akasztott a frissiben elkészült fal elé.

Az utolsó pillanatban készültek el. Még szusszanásnyi idejük sem maradt, máris terelték őket ki az épületből. Willibald és Donát üres kézzel hagyták el az iskolát, a rajtuk lévő öltözet ruhán kívül nemigen maradt semmijük, de nem bánták, mert sikerült teljesíteniük a lehetetlen küldetést.

A rendet feloszlatták a rendtagokat szélnek eresztették, a két jóbarát ezután messzire elkerült egymástól , de előtte esküt tettek, hogy titkukat megőrzik és nem engedik, hogy a premontrei perjelség kincsei illetéktelen kezekbe kerüljenek.

Willibald és Donát megtartotta ígéretét. Nem adták tovább a titkot. Hogy hol rejtőznek a kincsek, ma sem tudjuk.

Ki tudja, hogy az egyetem régi, zegzugos, labirintus-szerű épületében kószálva, ezen legendán elmerengve, ráakad-e valaha, valaki?

Csatolt dokumentumban:

A szerzetesek kincse

Gödöllői kidőlt fa legendája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tó Gödöllőn, amiben egy gyönyörű pelikán élt,aki rettentő öntelt volt. Úgy vélte, hogy szépsége mellett mindenkié eltörpül, se tyúk, se pulyka,de még egy fácán sem érhet fel hozzá! Egyik sem méltó rá, hogy párjául fogadja!

Ebben a hitben tollászkodott kevélyen nap, mint nap, mígnem egyszer patadobogás törte meg a kisváros csendjét és elképesztő pompával egy hintó gördült a kastély elé lovas kíséretével. Pelikánunk tátott csőrrel ámult és bámult döbbenetében, de lélegzete csak akkor állt el igazán, amikor megpillantotta a kocsiból kilépő ibolyaruhás hölgyet. Rögtön érezte, ez a nő kell, hogy a felesége legyen!

Eszeveszett készülődésbe kezdett, hogy kicsípje magát az esti bálra, de mindhiába! A kastély ajtóhoz érve az őrség feltartóztatta és hasztalan kérlelte őket, hogy engedjék be, mintha nem is hallották volna szavait, értetlenül nevettek rajta.

Szomorúan kullogott hazafelé a megaláztatást követően, amikor hirtelen újabb ötlete támadt: megpróbál berepülni a kastélyba! Nagy bőszen csapkodni kezdett szárnyaival, de a földtől nem sikerült elemelkednie. Ekkor vált csak igazán búskomorrá! Anyjára gondolt, aki többször próbálta rábírni, hogy tanulja meg tudományát, de ő hajthatatlanul dacolt vele, mondván, semmi szüksége a repülésre!

Bánatosan egy fiatal csemetének támaszkodott, amit akkoriban ültettek a parkban. A kis fa nem bírta megtartani, elhajlott alatta és messzire vetette törzsétől! Estéből felkelve elmélázva a fára nézett,majd nagy lendületet véve nekifutásból ráugrott abban bízva,hogy minél jobban elhajlik alatta, annál messzebbre repíti őt, egészen pontosan a kastély falain át, így kikerülve az őrséget. Terve azonban nem várt fordulatot vett! A fa bár elhajolt alatta, de le is rázta magáról a kis pelikánt és úgy maradt ferdén!

Szegény pelikán ezúttal pórul járt, nem jutott be a bálba. Azonban sorsa mégis jól alakult, ugyanis a lilaruhás hölgy nem más volt, mint Sissy királyné, aki nagyon megkedvelte Gödöllőt és megsajnálva az egyedül úszkáló madarat, több pelikánt is hozatott a tóba, akik közt jó barátokra és szerelmére is rátalált!

A fa azonban akkor és ott megmakacsolta magát és többé nem egyenesedett ki! Ugyanabban a szögben, elhajolva növekedett sok évtizeden át rengeteg gyerek és baráti társaság örömteli játékának, beszélgetéseinek helyszínt szolgáltatva.

SkiZoo,

a PeliKlán

Valóban egyszintes-e a Királyi Váró?

Erzsébet királyné fia, Rudolf kicsi gyermekkora óta szigorú, katonai nevelésben részesült. Szabad, modern gondolkodását, természettudományok iránti érdeklődését a bécsi udvar nem nézte jó szemmel. Császári apja egyetemi tanulmányok folytatását sem engedte neki. Erzsébet sokat küzdött eme poroszos nevelés ellen. Rudolf jelleme, színes érzelmi világa, érzékeny lelki alkata Erzsébetéhez hasonlított. A császárné ahol tudta, segítette fia szellemi fejlődését.

A Királyi Váró építése során Erzsébet megkérte, a tervező mestert, hogy a számára készülő külön váróteremből egy titkos ajtó vezessen fel az amúgy is magasra tervezett kupolához. Itt a császárné egy kisebb könyvtárat rendezett be Rudolf számára, aki időnként a vonatra várva felmehetett olvasni. Mivel Rudolf sokat utazott Magyarországon is, előfordult, hogy a vonatot “lekésve” elidőzött a Királyi Váró titkos emeletén.

Egyszer – a ritkán előforduló közös családi utazások alkalmával – a várakozás alatt Rudolf felszaladt valamiért kis könyvtárába. Sajnos éppen meg volt hűlve és tüsszentenie kellett. Apja, Ferenc József persze ezt meghallotta, így fény derült a titkos emeleti szobácska létére. A kis könyvtárat azonnal megszüntette, a titkos ajtót befalaztatta. Erzsébet várótermét akkoriban ibolyakék selyemtapéta borította, de sehol sem sikerült ugyanolyan színűt és mintájút találni. Így lett a váróterem új tapétájának sárga színe.

(Talán még ma is van néhány könyv a Királyi Váró emeletén…. Videónkban a bizonyítékot is bemutatjuk:)

Hogyan kerül a herendi Gödöllő-mintába bazsarózsa?

Ferenc József a herendi porcelán rajongója volt. Itt készült a budai vár teljes étkészlete, és édesanyjának, Zsófia főhercegasszonynak is innen rendelt ajándékot. A gödöllői kastély berendezésével harmonizáló herendi étkészletet Erzsébet királyné kapta férjétől.

A híres Gödöllő-mintával díszített porcelánokon téglavörös és hófehér sávok váltakoznak. A vörös mezőket kék illetve zöld színekben pompázó indamotívum díszíti, a díszítmények közepén apró szirmú, arannyal megfestett bazsarózsa látható. A fehér sávokat stilizált fatörzsek és zöldindás, fehérszirmú virágmotívumok díszítik. A bordűrön a vörös mezők, kék és zöld inda- illetve bazsarózsa motívumai ismétlődnek.

A bazsarózsa külön Ferenc József kérésére került a mintába. Ezzel akart emléket állítani annak, amikor először látogattak el Erzsébettel a koronázási ajándékként kapott kastélyba. A királyi pár június elején érkezett Gödöllőre, amikor éppen virágzott a bazsarózsa. Abban az időben a kastély körül bazsarózsa bokrok voltak ültetve, és mindkettőjüket elvarázsolta az illatos virágtenger. Ferenc József úgy gondolta, hogy ezzel a motívummal még személyesebbé teheti a feleségének szánt ajándékot.

A kastély őrbódéi

Az 1700-as évek egyik legtekintélyesebb magyar főura, Grassalkovich Antal gróf 1735-ben kezdte el építtetni gödöllői kastélyát, ami aztán Magyarország legnagyobb alapterületű barokk kastélya lett.  A gróf, Mária Terézia királynő bizalmasaként, már az építkezés befejezte előtt elkezdte tervezgetni a királynő meghívását a kastélyába. Igyekezett mindent nagyon alaposan megszervezni, még arra is gondolt, hogy a kastély körül játszó gyerekeket rábírja arra, hogy jóval messzebb labdázzanak – uram bocsánat, a fenséges asszony ne érezze magát kényelmetlenül, ha éppen akkor támad kedve kinézni a lefüggönyözött hintójának az ablakán!

Viszont a gyerek az gyerek, ezért amikor az intéző a következő alkalommal, amikor ismét a kastély főbejáratánál játszottak a mihasznák, odament hozzájuk, és megmondta nekik, hogy mostantól jóval messzebb játszanak, hát a gyerekek hangadói valahogy nem támogatták az elképzelést, sőt…!

Egyesek egyenesen gúnyolódni kezdtek, azt vágták az uradalmi alkalmazott fejéhez, hogy jó hogy nem tornyokat meg kerítést építenek ellenük, hogy így akadályozzák meg a felnőttek ezen a szép helyen való játszadozásukat!

Mikor később a grófot tájékoztatták erről, elmosolyodott, és hangosan megköszönte a jó tanácsot, ám az ötletadó lurkók ezt természetesen nem hallhatták, hiszen nem sűrűn jutottak el a gróf színe elé, sőt, úgy önmagában a kastélyba sem. Grassalkovich viszont kiadta a főépítészének az utasítást, és nem sokkal később a kastély főbejárata elé két legömbölyített tetejű, karcsú, hengeres, kőből épült őrbódé került, egymás mellé, oldalukon kőkerítéssel, amelyek kétfelé ágazva haladtak tova, kijelölve ezzel a kastélyba jutás útvonalát. Annyira szépen, és a környezetükbe odaillően lettek megépítve, hogy Mária Terézia is csak lelkendezni tudott a grófnak, mikor a hosszas előkészületek után először lépte át a fenségesre sikeredett Grassalkovich-kastély küszöbét! Ki emlékezett már arra, hogy egy csapat hangosan játszó, vásott kölyöknek volt köszönhető mindez!

Erzsébet Királyné napernyője

Erzsébet Királyné Gödöllőt sokkal inkább az otthonának tekintette, mint a Hofburgot, az osztrák császári család bécsi palotáját. Ebből adódóan, amikor csak lehetett, itt időzött. Nagyon szeretett kirándulni, nemcsak a számolatlan gödöllői parkban, hanem a település közeli erdőkben is. Az itt lakókkal kölcsönösen szerették és tisztelték egymást, ezért nyugodtan sétálhatott egyedül is, nem volt mitől félnie. Magányos sétái során gyakran látták őt kezében virággal és az elmaradhatatlan napernyőjével – amit még a szeretett nevelőnőjétől, Dorner kisasszonytól kapott. Az ernyő többet jelentett Erzsébetnek, mint egy tárgy, amikor bánatosnak, vagy magányosnak érezte magát, gyakran és hosszasan olvasgatta a fém nyelébe vésett szöveget: „egyetlen Sisimnek, a világ legdrágább gyermekének szeretettel!”

Egy alkalommal, amikor a Kálvária melletti cserjésben sétálgatott, hirtelen mindent elsöprő álmosság tört rá! Egészen addig nem tudta elképzelni, hogy királyné létére leüljön, vagy lefeküdjön a puszta földre, de most a fáradság hatására leheveredett egy fa tövébe, hátát a fa törzsének vetve. Rögtön elnyomta a hirtelen jött fáradság, és elaludt. Álmában megjelent a már régóta elhunyt nevelőnője, és elkérte az általa ajándékba adott napernyőt: „egyetlen hercegkisasszonykám, higgyen nekem, nem kérném vissza az ernyőt, ha nem nagyon fontos érdek kívánná meg!”. Ekkor Sissi felébred, és csodálkozva látta, hogy ugyan rövid időt szunyókálhatott, és közel s távolban nem látott senki mást, de a szeretett napernyője sehol sincs.

Szomorúan elindult visszafelé a Kastélyba, és többé nem látta a napernyőjét.

Sok-sok évvel később, Genfben egy olasz anarchista halálra sebezte tőrével… Szeretett Királynéjuk elvesztése miatt a gyászoló magyarok országszerte emlékműveket emeltek, és emlékparkokat nyitottak tiszteletük jeléül. A parkok közül a leghíresebb a királyi pár gödöllői kastélya mellett létesített volt.

A park közepére egy sziklahalmot terveztek, aminek a kövei a 64 magyar vármegyét jelképezték.

Emellett több, a királynénak emléket állító elképzelés is felmerült, de ezek megvalósítása mind vitába torkollott, nem alakult ki egységes álláspont.

A sziklahalom kialakításának munkálatai során, a tereprendezés közben, az egyik munkás ásója egy hosszúkás fémrudat fordított ki a földből. Látszott rajta, hogy egy régóta a földben levő ernyőféleség lehetett. A munkás vezetője, egy mogorva öregember, félre akarta hajítani az értéktelennek tűnő lomot, de a keze megállt a megkezdett mozdulat közben, mert észrevette, hogy valami bele van karcolva a nyélbe. Lekapargatta róla a rászáradt földet, de még mindig csak egyes betűk látszódtak: ” e*yetl*n S*simnek, a v*lág l*gdrágá*b gy*rmeké*ek sz*r*tet*el!”. A kudarctól idegesen, hangosan felkiáltott: „na erre is kár volt az időmet pazarolni!”. Még jó, hogy más türelmesebb volt! Egy idősebb alkalmazott a kastélyból egy éles szerszámmal türelmesen kikapargatta az addig olvashatatlan betűkből is a sarat, és így már a teljes szöveg láthatóvá vált! Többen emlékezni véltek, hogy egy időben sokat hallottak arról, miszerint a Királyné elvesztette az ernyőjét, amit most megtalálhattak? Annyira belelovalták magukat, hogy volt aki felvetette: szobor formájában kellene emléket állítani a napernyő megtalálásának! A nap végére mindenki tudott az eseményről (mindenki kész ténynek vette, hogy a királyné ernyőjét találták meg, az is, aki ott sem volt, csak hallott róla), és a park kialakításáért felelős miniszteri biztos úgy döntött, hogy megvalósítják a végre mindenki által egységesen támogatott elképzelést, a szoborállítást. De nem ám az ernyő megtalálását fogja ábrázolni a leendő alkotás, hanem magát a szeretett királynét, kezében a kedvenc napernyőjével! A szobor pedig pontosan ott fog állni, ahol a munkás szerszáma kifordította az ernyőt a földből!

Így is lett, és a szobrot a mai napig megcsodálhatjuk, amikor az Erzsébet-Parkban járunk!

A Bezsilla villa titka

Gödöllő központjában áll az 1930-as évek elején épült villa, amelynek pontos hasonmása Budapesten, a XI. kerületben található. A Bauhaus stílusban épült ház, amely egykor a Rendőrség székháza is volt, fennállása óta több, hosszabb időszakra is lakatlanul állt. Jelenleg is üres, immár 2006 óta. Ekkor költözött ki innen a Humán Tudományi, Nyelvi és Tanárképző Intézet. Miért nem lakik senki  a jó állapotban lévő, többször felújított épületben? A legenda szerint dr. Bezsilla Istvánnak, Pest vármegye tiszteletbeli és a Gödöllő Takarékpénztár ügyészének két gyönyörű ikerlánya volt. Sajnos, azonban nem voltak jó testvérek. Jankának, a szép és büszke kisasszonynak számos udvarlója akadt, tehetségesen zenélt és eszes lány hírében állt. Panka ellenben alattomos és rosszindulatú teremtés volt, folyton irigykedett testvérére és ott tört borsot az orra alá, ahol tudott. A gyerekkori csínytevések azonban mély gyűlöletté változtak benne, amikor Vendel, az aszódi földbirtokos fia, akibe gyerekkora óta titokban szerelmes volt, elvette Jankát feleségül. Vigasztalásul édesapja Pankának is ugyanolyan villát építtetett a fővárosban, mint a testvérének. De Panka nem tudott belenyugodni elvesztett szerelmébe, néhány év múlva öngyilkos lett és azóta is azt beszélik, rendszeresen visszajár kísérteni Janka gödöllői villájába. Ezért nem marad meg az épületben hosszú ideig egyetlen lakó sem. (A valóban létező Bezsilla villa kitalált legendája, amely teljes egészében a fantázia szüleménye)

A pelikán története

Volt egyszer egy erdő, az erdő rejtekében egy gyönyörű kastély, a kastély kertjében pedig egy feneketlen tó. A tó partján játszott a királykisasszony, aki véletlenül beleejtette a kincses ládikája aranykulcsát a tóba. Sírt-rítt a királykisasszony, majd’ belebetegedett a szomorúságba. Egyszer csak arra repült egy pelikán. Leszállt mellé és megkérdezte, mi történt. Miután megtudta, a pelikán rögvest nekilátott hatalmas csőrével kimerni a vizet a tóból. Számtalanszor jött-fordult, mire az utolsó cseppet is elszállította. Meg is találta a királylány a kulcsot, és boldogan ölelte át a pelikánt. Hálából kinevezte a kastély fő-főmadarának, s onnantól gondját viselte, kényeztette. Így vált a kastély, majd évszázadok múlva a köréje épülő város jelképévé a pelikán.

A mászófa története

Mindenki ismeri Gödöllőn az Alsópark szélén, a zeneiskola mellett álló, fekvő, eldőlt, megdőlt mászófát. De ki ismeri a történetét, mikor is dőlt el? Az bizony nem most volt! Réges-régen ezt a területet hatalmas erdő borította, az erdő közepén állt egy csodaszép kastély. Amikor egyszer elrepült az erdő felett a sárkány, meglátta a kastélyt. Annyira elámult, hogy szerette volna közelebbről is megnézni. Lejjebb ereszkedett, de olyan óriási volt, hogy nem fért el a fák közt. Ráült hát a kastély előtt egy fára, a fa a hatalmas sárkány súlya alatt megdőlt. Ezért fekszik hát olyan furcsán a városi mászófa.