A távolságot, mint üveggolyót…

A kis Balázs szobrot 2013. április 11-én avatták fel Gödöllő főterén. A szobrot József Attila verse ihlette. A vers egy gödöllői kisfiúnak, Gellér Balázskának íródott. Bár a szép szobor fiúcska csupán három éve áll üveggolyóját az égre emelve a téren, máris az a hír járja, hogy varázsereje van. A helyiek úgy mondják, meghallgatja az arra járó gyerekek kívánságait. Majd havas téli éjszakákon, amikor a csodák köztünk járnak, a kihalt téren a gömb életre kel. Halvány kék sugárral tölti meg a teret és valóra váltja a kívánságokat. Magam úgy hittem ez is egy szép mese, egészen addig, amíg velem is megtörtént…

Egy fázós, szürke péntek délutánon kisfiammal a zeneiskolába igyekeztünk gyalogosan. Sietősen vágtunk át a főtéren. Késésben voltunk. Egy pillanatra meg kellett állnunk, mert kikötődött Bence cipőfűzője. Zsörtölődve hajoltam le, hogy segítsek, s észre sem vettem a mellettünk álló szobor fiúcskát. Ám kisfiam megigézve nézte az üveggolyót, és arról érdeklődött, ki is ez a kisfiú. Először le akartam torkolni, hogy nem érünk erre rá. De ahogy felnéztem, úgy tűnt, mintha mindketten várnák a válaszom. Így aztán gyorsan elmeséltem a történetet és hozzátettem:

 – Aki szót fogad, annak teljesülnek a kívánságai.

Kisfiam reménytelenül sóhajtott – Bárcsak az enyém is valóra válna!

– Hát mit szeretnél kiscsillag? – kérdeztem megenyhülve! S kicsit úgy tűnt, mintha a szobor is fülelne.

– Olyan jó lenne, ha szánkózhatnánk végre!

– Nos, ez sajnos nem rajtunk múlik! De úgy tartják, hogy a kisfiú üveggolyója csodákra képes, hátha most Neked is segít! – mondtam, s ismét szaporázni kezdtük lépteinket. A sarokról még visszanéztem a szoborra és egy röpke pillanatra úgy tűnt, mintha sejtelmesen mosolygott volna.

Az egész pár perc volt csupán és a nagy sietségben gyorsan meg is feledkeztem róla. Másnap reggelre azonban leesett a hó és kisfiam boldogan hozta elő a garázsból a szánkót. Ugyanúgy mosolygott, mint előző nap a szobor fiúcska. Mindketten tudtuk, hogy Ő segített…