„Gödöllő Városért Díj” változatai közötti eltérés

Innen: Gödöllő
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
(7 közbenső módosítást, amit egy másik szerkesztő végzett, nem mutattunk)
3. sor: 3. sor:




GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetésben évente legfeljebb két személy és egy közösség részesíthető. Kivételes esetekben a jelöltek számára és érdemük elismerésére való tekintettel – a Kulturális, Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának javaslata alapján a képviselő-testület határozhat úgy, hogy adott évben fenti szabálytól eltérően több személyt vagy szervezetet részesít a díjban. A kitüntetés megosztva is adományozható, közös alkotás, együttesen elért eredmény alapján.
GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetésben évente legfeljebb két személy és egy közösség részesíthető.  
 
Kivételes esetekben a jelöltek számára és érdemük elismerésére való tekintettel – a Kulturális, Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának javaslata alapján a képviselő-testület határozhat úgy, hogy adott évben fenti szabálytól eltérően több személyt vagy szervezetet részesít a díjban. A kitüntetés megosztva is adományozható, közös alkotás, együttesen elért eredmény alapján.


A GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetéshez díszoklevél, térplasztika és pénzjutalom jár.  
A GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetéshez díszoklevél, térplasztika és pénzjutalom jár.  
39. sor: 41. sor:
2000.  
2000.  
*Vass Károlyné
*Vass Károlyné
*[[Nagy László Tamás]]
*[[P. Nagy László Tamás]]
*Gödöllői Kertbarát Kör
*Gödöllői Kertbarát Kör


81. sor: 83. sor:


2009.   
2009.   
*[[Dr. Mészáros László]]
*Dr. Mészáros László
*Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat
*Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat


130. sor: 132. sor:
*Opel Gaál Autóház Kft. kollektívája
*Opel Gaál Autóház Kft. kollektívája


2019.
*Kiss Jánosné
*Kája Sándor
*Egyesített Szociális Intézmény szakmai közössége
2020.
*Kecskés József
*Czédly Mónika
*GlaxoS m i t h K l i n e B i o l o g i c a l s Kft. gödöllői vakcinagyár
2021.
*Liskáné Fóthy Zsuzsanna, a [[Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ]] igazgatója
*Dr. Bucsyné Prém Katalin, a Gödöllői Montágh Imre Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola igazgatója
2022.
*Sebő Györgyné, a Gödöllői Kertbarát Kör vezetője, a Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete titkára
*Varga András, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola nyugalmazott igazgatója
*WG-WG Alapítvány, (Wageningen, Gödöllő holland testvérvárosnak alapítványa)
2023.
*Zmák Julianna Borbála, a Hajós Alfréd Általános Iskola nyugalmazott igazgatója
*dr. Fábián Zsolt, Gödöllő város nyugalmazott alpolgármestere
*Gadanecz György, a MATE­-GEAC atlétika edzője, testnevelő tanár
2024.
*dr. Kovács Ilona állatorvos
*dr. Varga Ferenc állatorvos
*Pataki Pál, a Gödöllői Nyugdíjasok Egyesülete elnöke
*a [[Gödöllői Királyi Kastély]] munkaközössége


2019.
== Forrás ==


*[https://www.godollo.hu/varosi-dijak-kituntetesek/ Gödöllő Város honlapja/Városi díjak, kitüntetések]
*[https://www.godollo.hu/felhivas-godollo-varosert-dijra/ Gödöllő Város honlapja/FELHÍVÁS GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT díjra]
*[https://docplayer.hu/226441957-Godollo-varos-onkormanyzata-kepviselo-testuletenek-20-2020-vi-12-onkormanyzati-rendelete.html Önkormányzati rendelet városi cím és díjak alapításáról és adományozásának rendjéről, valamint a polgármesteri tisztség hivatalos jelvényének viseléséről]




[[Kategória: Gödöllő Város díjai]]
[[Kategória: Gödöllő Város díjai]]

A lap jelenlegi, 2024. augusztus 23., 12:16-kori változata

Gödöllő Városáért díj, kapta a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ (2003)

GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetés adományozható azoknak a személyeknek, közösségeknek és szervezeteknek, akik (amelyek) munkájukkal közmegbecsülést érdemeltek ki, példás, magas színvonalú tevékenységükkel hozzájárultak Gödöllő város fejlődéséhez, jó híre növeléséhez.


GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetésben évente legfeljebb két személy és egy közösség részesíthető.

Kivételes esetekben a jelöltek számára és érdemük elismerésére való tekintettel – a Kulturális, Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának javaslata alapján a képviselő-testület határozhat úgy, hogy adott évben fenti szabálytól eltérően több személyt vagy szervezetet részesít a díjban. A kitüntetés megosztva is adományozható, közös alkotás, együttesen elért eredmény alapján.

A GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetéshez díszoklevél, térplasztika és pénzjutalom jár.

A díjat a március 15-i ünnepség keretében adják át.


A díszoklevél leírása

Gödöllő Városáért díszoklevél, kapta a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ (2003)

- fölül középen a város színes címere - DÍSZOKLEVÉL

Gödöllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Név: ...................................... nak (nek) ................................................................. elismerve GÖDÖLLŐ VÁROSÉRT kitüntetést adományozza.

Gödöllő, adományozás napja

polgármester

- alul középen a város pecsétjének lenyomata.


Kitüntettek

1998.

1999.

  • Kiss Éva
  • Szente Péter
  • Ferenczi Anna

2000.

2001.

  • Barthos Zoltánné
  • Kulai László
  • Remsey család

2002.

2003.

2004.

2005.

  • Györe Zoltán
  • Fekete Attila
  • Kalória Gödöllői Gyermek- és Közétkeztetési Nonprofit Közhasznú Kft.

2006.

  • Pécsi Ildikó
  • dr. Fábri Mihály
  • Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület

2007.

  • vitéz dr. Bucsy László
  • Széplaki Istvánné
  • Ganz Mérőgyár

2008.

  • Gaálné dr. Merva Mária
  • Rétfalvi Antalné
  • GÉV-Huniber Építőipari Kft. (Csaba Antal)

2009.

  • Dr. Mészáros László
  • Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat

2010.

  • Gloserné Szabó Györgyi
  • Szabadfalvy András
  • Máthé László

2011.

  • Hegedűs Lajos
  • Tóth Csaba
  • Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület

2012.

  • Benedek Krisztina
  • Márton Danku István
  • VÜSZI Nonprofit Kft. dolgozói közössége

2013.

2014.

  • Six Edit
  • Bárdy Péter
  • Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. dolgozói közössége

2015.

  • prof. dr. Körösvölgyi László
  • dr. Révészt T. Mihály
  • dr. Sivadó János
  • Talamba Üttőegyüttes

2016.

  • Fodor László
  • Mészáros Beáta
  • A HUMAN BioPlazma Kft. dolgozói közössége

2017.

  • Susanne Feichtinger
  • Reményi Richárd
  • A Gödöllő COOP Zrt. Szabadság tér 4. szám alatti üzlet kollektívája

2018.

2019.

  • Kiss Jánosné
  • Kája Sándor
  • Egyesített Szociális Intézmény szakmai közössége

2020.

  • Kecskés József
  • Czédly Mónika
  • GlaxoS m i t h K l i n e B i o l o g i c a l s Kft. gödöllői vakcinagyár

2021.

2022.

  • Sebő Györgyné, a Gödöllői Kertbarát Kör vezetője, a Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete titkára
  • Varga András, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola nyugalmazott igazgatója
  • WG-WG Alapítvány, (Wageningen, Gödöllő holland testvérvárosnak alapítványa)

2023.

  • Zmák Julianna Borbála, a Hajós Alfréd Általános Iskola nyugalmazott igazgatója
  • dr. Fábián Zsolt, Gödöllő város nyugalmazott alpolgármestere
  • Gadanecz György, a MATE­-GEAC atlétika edzője, testnevelő tanár

2024.

  • dr. Kovács Ilona állatorvos
  • dr. Varga Ferenc állatorvos
  • Pataki Pál, a Gödöllői Nyugdíjasok Egyesülete elnöke
  • a Gödöllői Királyi Kastély munkaközössége

Forrás