Szerző: Alvegi csajok

Alvégi csajok – legendák

A szikla tündére

 Verőfényes nap volt, amikor a király Gödöllőre érkezett. Nehéz volt a szíve, mert imádott felesége halála óta nem szívesen jött ide, ahol minden a boldog napokat idézte. Ma azonban fontos esemény miatt érkezett: parkot és szobrot avat Erzsébet királyné emlékére.

Két év telt el a végzetes nap óta, két éve, hogy a gyilkos tőrszúrás kioltotta a magyarok szeretett királynéjának életét. Azóta az ország gyászol, és azzal próbálja enyhíteni a fájdalmat, hogy szobrokban tovább éltesse őt. Már két éve, hogy Ferenc József megbízta Róna Józsefet: olyan szobrot készítsen, ami illik a gödöllői hangulathoz. Így is lett: a vadvirág csokorral a kezében, fedetlen fővel sétálgató Erzsébet ilyen szabadnak érezhette magát Gödöllőn.

A hintó a park főkapujánál állt meg: a király gyalog tette meg az utat, mintha kegyhelyre zarándokolna. (Hiszen kegyhely lesz ez, jól tudta!) Szépen kiépített pavilon várta, hogy árnyékában Ferenc József elmondja ünnepi beszédét. Ekkor azonban váratlan dolog történt. A szobor mögött kiépített sziklánál Erzsébet padja mellett vékony sugárban csörgedezve kis patakocska jelent meg. Nem tudták mire vélni a dolgot. Az ünnepség után nézegették a sziklát, találgatták, vajon hol tudott meggyűlni benne az esővíz? Mert, hogy esővíz, abban biztosak voltak. A király parancsára másnap is kimentek a sziklához és a víz ugyan nem csörgedezett, de minden vizes volt. Így történt az nap-nap után. Ekkor kitalálták, hogy éjjel lesben állnak, kifigyelik a patakocskát! A bokrok sűrűjében megbújva lapultak és várakoztak. Éjfél után egyszer csak újra hallották a víz csobogását és nagy meglepetésükre egy gyönyörű lányt láttak a szila szélén üldögélni. Hirtelen kiugrottak a bokrok közül és karon ragadták a megszeppent lányt. Vallatni kezdték: kiféle, miféle, miért sír annyira, hogy patakokban ömlenek a könnyei. Végül a lány elbeszélte a történetét. Annyira szerette a királynét, hogy imáiban azt kérte, mindig az ő közelében lehessen. Jámborságáért megkapta jutalmáta Tündérkirálynőtől: patakká változtatta és a sziklába rejtette őt, hogy sirathatta hőn szeretett királynéját, Erzsébetet.

A varázs immár megtört, a lány hazatért, a patak vize örökre elapadt.

Máli és a császári ebéd

 Gödöllőn, a kastélyban már gyülekeznek a nemes urak, akiket Ferenc József császár hívott meg udvari ebédre. Szinte káprázik az ember szeme a cifra selymek, ékkövek ragyogásától.

Az asztalok roskadásig finom ételekkel, de a vendégek már tapasztalatból tudják: itt ugyan nem fognak jól lakni. A császár tudvalevőleg nagyon gyorsan eszik. Ha ő feláll az asztaltól, akkor vége az ebédnek. Így hát igyekeznek gyorsan enni, de már jó előre helyet foglaltattak maguknak a szomszédos vendéglőben (meg is gazdagodik rajtuk a vendéglős!).

A hoppmester a császár közeledtét jelzi. Feltárulnak az aranydíszítésű szárnyas ajtók s belép a díszterembe Ferenc József császár. Az urak addigra már felsorakoztak az asztaloknál rangjuknak megfelelő sorrendben. Ahogy a császár helyet foglal, leülnek ők is és diszkrét türelmetlenséggel várják a szolgákat, hogy mielőbb ételhez jussanak. Lapos pillantásokkal méregetik uralkodójuk tányérját, vajon kapnak-e ők is időben enni a finom ételekből, melyek párája, a gőzölgő tányérhús illata sűrű nyeldeklésre ingereli őket. De hiába, a császár leteszi az evőeszközt – ezzel vége az ebédnek. Szomorkodva pillantanak a szolgák hada által serényen kihordott tálak után.

Ezalatt Máli, Károlyigrófnő cselédje már szaporázza lépteit a Királyi Palota konyhaudvara felé. Jól tudja, hogy minél hamarabb ér oda, annál jobb ebédre tehet szert. Gazdasszonya is azzal bízta meg, hogy a legfinomabb falatokat vegye meg – a pénz nem számít. De hát miért is van ez a nagy igyekezet? Köztudott, hogy az udvari ebédek után hatalmas mennyiségű étel marad meg. Annyi, hogy a személyzet, a cselédek nem is tudnák mindet megenni. Élelmesek, hamar rájöttek: miért is ne lehetne ezeket a finom falatokat, csemegéket eladni? Így aztán licitet rendeznek. Aki többet ad érte, az viheti el a legpompásabb estebédnek valót. Tudják ezt a finomabb házaknál is: grófnők, bárónők, tekintetes asszonyok szalajtják cselédlányukat az udvari konyhára és lelkükre kötik, hogy a legjobb ételeket próbálják megvenni.

Így hát a cselédlányok sora igyekszik fedeles kosarával a feladatnak eleget tenni. Ha ügyesek, nekik is jó vacsora van kilátásban.

Máli addig helyezkedett a sorban, hogy belátott a konyhába. A nagy üst mellett Janó, a főszakács már porciózta az elvihető adagokat. Felemelte pillantását és a lányra nézett. Máli kacsintása eszébe juttatta a tegnap estét, amikor a lány kacagásától kísérve kergetőztek a kiserdő szélén. Széles mosolyra húzódott a szája, intett a Málinak, hogy lépjen közelebb. A legnagyobb porciót adta neki a különleges szarvasgomba pástétomból, a vadasan elkészített nyúlból és a smórniból (amit különösen szeretett a császár). Máli huncut jókedvvel tekintett rá, mórikálta egy kissé magát, majd odaszólt Janónak: Aztán ne késsen este!

Azzal jókedvűen sietett haza, már előre érezte szájában a sok finomság ízét.

Hát így esett, hogy Máli jól megvacsorált a császár ebédjéből.